Property Value
dbo:abstract
  • A Žďár nad Sázavou városa melletti Zelená horán, azaz „Zöld hegyen” található Nepomuki Szent János Jan Blažej Santini-Aichel barokk építész legnagyobb művei közé tartozik. Santini eme remekművét 1994-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. A templom barokk és gótikus stílusban épült. A templom építése 1719 –1722 között zajlott az akkori ciszterci apát, Václav Vejmluva megrendelésére. Az építkezés célja elsősorban Nepomuki Szent János közbenjáró vértanú-patrónus tisztelete volt. A helyszínt, ami tulajdonképpen egy füves magaslat, Václav Vejmluva nevezte el „Zöld hegynek” (azelőtt Fekete erdő, illetve Tövishegy volt a hely neve). A Zelená hora elnevezés Nepomuk hegyére emlékeztet, ahonnan a szent és az első žďári szerzetesek elindultak. Az épületet egészen a közelmúltig borókaerdő vette körül, ezt azonban kivágták, hogy a templom már messziről látható legyen, akárcsak építése idején. A templom középső része és az ambitus egységesen tervezett és kivitelezett építmény. Stílusa egyesíti a barokk és a gótikus jegyeket, ezzel egyértelműen utal arra a korra, amikor Nepomuki János élt, tevékenykedett és mártírhalált halt. A templom konstrukciója a kör alakzaton alapul, mely többször ismétlődik, valamint az ötös számon, amely Nepomuki János öt csillagára utal, amik a legenda szerint a halott szent teste fölött megjelentek. Santini az épületet szemmel láthatóan körvonalak meghúzásával konstruálta. Ehhez még bizonyos, ikonografikus jelentőségű számokat is használ. Alkotásaiban gyakran megjelenik a hármas, ötös, hetes, tizenkettes, és más számjegy. A zöld hegyen az ötös mellett jelen van a Szentháromságra utaló hármas, azonkívül csillag formájában a hatos, ami szintén Szűz Mária jele, hiszen Nepomuki János Mária-tiszteletéről is ismert volt. A templom körül felváltva öt háromszög alakú és öt ovális alaprajzú kápolna helyezkedik el. Így a templom konstrukciója a gótikus katedrálisok kórusának metszetére és annak működési rendszerére emlékeztet. A templom közepe azonban függőlegesen épült, ami szimbolikus jelentőségű. A falak emelkedése ugyanis a látogató tekintetét az égre emeli. A templom belsejében az ovális oldalkápolnákat keskeny, törött ablakok kötik össze a középső, henger alakú térrel. A középső teret egy hullámos kupola koronázza, melyet tíz pillér tart. Ahogy többi épületeinél, Santini itt is kihasználta a fény adta lehetőségeket. Így nyílik lehetőség a fény barokk értelmezésére, Isten jelenlétének jelképeként. Ezért beszélhetünk „szakrális fényről“. A templombelső megvilágításának sokfélesége különös ellentmondást mutat. Míg a templom középső része közvetett megvilágítást kap, a „félreeső“ helyek fényárban fürdenek. Ez a fény a templom középső részébe azokon a tört üvegablakokon át jut el, amelyek a falak azon részére lettek elhelyezve, ahol szabály szerint támpilléreknek kellene állniuk. Ez az ellentét, amit még az ugyanezeken a falakon látható, a fal és a boltív között paradox kapcsolatot mutató stukkódíszítés is hangsúlyoz, azt a benyomást kelti a látogatóban, hogy a fal csupa csigaház, és az épületet a fény hozza létre és tartja. A templom egészében véve egy ereklyetartó, melyben Nepomuki János nyelvét őrzik relikviaként. A főoltár a keleti oldalon, magas árkádok között helyezkedik el. A főoltárt öt angyal veszi körül (számuk ismét Nepomuki Jánosra utal). Ezek, a négy evangelistával együtt Jan Pavel Čechpauer chrudimi szobrász alkotásai, és 1725 –1727 között készültek. A főoltár angyalai közül három a mennyországot jelképező gömböt tartanak, amit szintén öt csillag ékesít. A gömbön áll Nepomuki Szent János szobra, Řehoř Theny alkotása. Ő készítette a másik Nepomuki Szent János-szobor talapzatán látható reliefeket is. Ez utóbbi ezüstszobrot 1729 -ben öntötte J. Diesbach prágai aranyműves, azonban ez sajnos 1784 után eltűnt. Santini nem véletlenül választotta épp Thényt a szobor elkészítéséhez. Thény művei sok közöset mutatnak Bernard Braun Mátyás alkotásaival (mivel nála tanulta a mesterséget), Santini pedig gyakran dolgozott együtt Braunnal, akinek szobrászati nyelvezete nagyon megfelelt Santini elképzeléseinek. A templomot tíz körcikkből álló alaprajz szerint épült ambitus-gyűrű veszi körül, amelyet öt ötszög alakú kápolna és öt kapu választ el. A kápolnák tetejét eredetileg öt pílon tartotta, amelyek szintén a fény fontosságát hirdették és az örökkévalóságot szimbolizálták. Ezekben az ambitusokban és kápolnákban imádkozhattak a zarándokok, és ezek meg is védték őket az időjárás viszontagságaitól. Nemcsak maga a templom, hanem az ambitusok alkotta gyűrű is bizonyítja Santini óriási építésztehetségét és alkotókészségét. A 18. század végén minden leégett, a teljes pusztulás fenyegette a helyet. Szerencsére a helyi lakosságnak sikerült gondoskodni a hely megóvásáról, és így megmentették azt az utókornak. A templomhoz a 19. század óta temető is tartozik, azonban ma már nem temetkeznek ide, és az utóbbi években átköltöztették annak érdekében, hogy az ambitusok visszanyerhessék eredeti barokk belsőjüket. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 187890 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6976 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20685828 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)

prop-hu:kritériumok
  • IV (hu)
  • IV (hu)
prop-hu:kép
  • Zelená hora - poutní kostel.jpg (hu)
  • Zelená hora - poutní kostel.jpg (hu)
prop-hu:név
  • Nepomuki Szent János-zarándoktemplom (hu)

prop-hu:ország
  • Csehország (hu)
  • Csehország (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 49 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciója
  • left (hu)
  • left (hu)
prop-hu:típus
  • kulturális helyszín (hu)
  • kulturális helyszín (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1994 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Nepomuki Szent János-zarándoktemplom (hu)
  • Nepomuki Szent János-zarándoktemplom (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:felirat of
is foaf:primaryTopic of