Property Value
dbo:abstract
  • Ngô Đình Diệm (1901. január 3. – 1963. november 2.) politikus, 1955 és 1963 között ő volt Dél-Vietnám első elnöke. Vietnám történelmi fővárosában, Huếban született római katolikus családban. A II. világháború előtt magas rangú tisztviselő volt a Nguyễn dinasztia alatt. 1945-ben a japán megszállás alól a Ho Si Minh vezette kommunisták szabadították fel az országot, akik politikai nézeteltéréseik miatt bebörtönözték és Kínába száműzték. Szabadulása után Diem az Egyesült Államokba emigrált. 1954-ben tért vissza, miután Vietnámban lezárult az első indokínai háború a visszatérő franciák és a Ho Si Minh vezette kommunista erők között. A békeszerződés által megosztott országban a déli országrészt vezető Bảo Đạiállamelnök (az utolsó vietnámi császár) kinevezi Diemet miniszterelnöknek. A békemegállapodás alapján 1955 nyarán országos népszavazást kellett volna tartani Vietnám egyesítésével kapcsolatban, de Diem – számolva a szinte biztos kommunista győzelemmel – kijelentette, hogy Dél-Vietnámban nem fognak semmilyen népszavazást tartani. Ebben a döntésében az Egyesült Államok is támogatta. 1955 októberében viszont megtartottak egy másik szavazást, amelynek célja Dél-Vietnám államformájának megváltoztatása volt, és ezzel együtt Bảo Đại államelnök kizárása az ország irányításából. Diem választási csalás segítségével sikeresen magához ragadta a hatalmat. Az eredmény kihirdetése után menesztette Bảo Đại államelnököt, aki Párizsba emigrált, majd kikiáltotta a Vietnámi Köztársaságot. Diem vaskézzel vezette országát és keményen leszámolt az uralma ellen tüntető kommunistákkal, nacionalistákkal és buddhistákkal. Több tüntetés leverése is halálos áldozatokkal járt, miután a rendfenntartó erők a rendszerint békésen tiltakozó tömegbe lőttek. Ebben segítségére volt az amerikai támogatásból felszerelt dél-vietnámi hadsereg is. Testvéreit fontos politikai posztokra nevezte ki. Diem mindig is hevesen ellenezte, hogy harcoló amerikai egységek érkezzenek az országba, hogy az országba betörő észak-vietnámi katonák és a délen tevékenykedő gerillák ellen harcoljanak, bár az amerikai anyagi támogatást szívesen fogadta. A hadsereg soraiban is voltak ellenfelei, így számos katonai puccskísérlet is történt, amik rendre kudarccal zárultak. Végül 1963-ra már olyan mértékben elfogadhatatlan volt a személye mind Dél-Vietnámban, mind az Egyesült Államokban, hogy végül november 1-jén – az amerikaiak hallgatólagos támogatásával – sikeres katonai puccsal eltávolították a hatalomból. Másnap kivégezték. (hu)

dbo:party
dbo:predecessor
dbo:religion
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 125309 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4427 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23414211 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:halálozásiDátum
  • --11-02
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:kép
  • Ngo_Dinh_Diem_-_Thumbnail_-_ARC_542189.png (hu)

prop-hu:képaláírás
  • 1957 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezés
  • elnöke (hu)
  • miniszterelnöke (hu)
  • elnöke (hu)
  • miniszterelnöke (hu)
prop-hu:név
  • Ngô Đình Diệm (hu)
  • Ngô Đình Diệm (hu)
prop-hu:párt
prop-hu:születésiDátum
  • 1901 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:terminusKezdete
  • 1954 (xsd:integer)
  • 1955 (xsd:integer)
prop-hu:terminusVége
  • 1955 (xsd:integer)
  • --11-02
prop-hu:utód
prop-hu:vallás
  • római katolikus (hu)
  • római katolikus (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Ngô Đình Diệm (hu)
  • Ngô Đình Diệm (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • elnöke (hu)
  • miniszterelnöke (hu)
  • Ngô Đình Diệm (hu)
  • elnöke (hu)
  • miniszterelnöke (hu)
  • Ngô Đình Diệm (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of