Property Value
dbo:abstract
  • Nicolás Maduro Moros (Caracas, Venezuela, 1962. november 23. –) venezuelai politikus, 2013 óta a Venezuelai Bolívari Köztársaság elnöke. Elnökké válása előtt, Hugo Chávez uralma alatt 2006-2013 között külügyminiszter, 2012 és 2013 között pedig Venezuela alelnöke volt.Maduro éveken keresztül buszsofőr volt, később szakszervezeti vezetővé emelkedett, majd 2000-ben a venezuelai Országgyűlés (angolul: National Assembly) tagjává választották. Chávez elnöklése alatt több hivatali pozícióban is szolgált, végül 2006-ban az ország külügyminisztere lett. Ebben az időben Madurot úgy jellemezték, mint „Chávez belső körének legalkalmasabb adminisztrátora és politikusa”. Chávez 2013. március 5-ei halála után Maduro vette át az elnöki hatalmat és annak felelősségét. 2013. április 14-én került sor az időközi választásokra, ahol Maduro mindössze 1,5 százalékkal győzte le az ellenzéki jelöltet. Formálisan április 19-én lépett hivatalba. (hu)

dbo:predecessor
dbo:spouse
dbo:state
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1339288 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 37494 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23551331 (xsd:integer)
prop-hu:alelnök
  • Jorge Arreaza (hu)
  • Jorge Arreaza (hu)
prop-hu:aláírás
  • Nicolás Maduro signature.svg (hu)
  • Nicolás Maduro signature.svg (hu)
prop-hu:előd
prop-hu:házastárs
  • Cilia Flores (hu)
  • Cilia Flores (hu)
prop-hu:kép
  • Maduro in 2015.jpg (hu)
  • Maduro in 2015.jpg (hu)
prop-hu:megnevezés
  • elnöke (hu)
  • elnöke (hu)
prop-hu:név
  • Nicolás Maduro Moros (hu)
  • Nicolás Maduro Moros (hu)
prop-hu:párt
  • Venezuelai Egységes Szocialista Párt (hu)

prop-hu:születésiDátum
  • --11-23
prop-hu:születésiHely
prop-hu:terminusKezdete
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Nicolás Maduro (hu)
  • Nicolás Maduro (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • elnöke (hu)
  • Nicolás Maduro Moros (hu)
  • elnöke (hu)
  • Nicolás Maduro Moros (hu)
is foaf:primaryTopic of