| dbo:abstract
|
- A njája ( szanszkrit: न्याय; jelentése: érvelés) logikai bizonyítás vagy igazolás a hinduizmusban, a sruti és a szmriti mellett a vallási tudás megszerzésének harmadik módja. Más értelemben a hat hindu bölcseleti iskola (darsana) egyike, logikai okfejtésen és vizsgálódásokon alapuló rendszer. További elnevezései: hétuvidjá (az okok ismerete), vádavidjá (a bizonyítási módok ismerete), pramánasásztra (a logika és ismeretelmélet tudománya). Alapítójának az ókori Gótama (Gautama) Aksapádát tartják, és neki tulajdonítják az iskola fő művét, a is, amely valószínűleg a Kr. e. 3. század körül keletkezett. A njája kibővíti és továbbfejleszti a szamána-tantrának, hozzá hasonlónak tekintett vaisésikát, és vele együtt a njája-vaisésika rendszert alkotja. Mindkét szemléletmód elfogadja, hogy az élet küszködés, fájdalom és szenvedés, s az igazi cél a megszabadulás (móksa), amely kizárólag a helyes megértés révén érhető el – ezért helyez nagy hangsúlyt a bizonyítható érvelésre és igazolásra. A njája célja egyértelműen vallási: a logika feladata, hogy elvezessen az igazsághoz, és ezzel a megszabaduláshoz, hiszen a megszabadulás legnagyobb akadálya a téves tudás (avidjá). A 12. században a njája további fejlődésen ment keresztül, létrejött a navja-njája (új logika) iskolája, melynek Gangésa Tattvacsintámani című műve a legfontosabb tanúja (14. század). Gangésa védelmébe vette a helytálló megismerési formákat (pramánák), az igazság megállapításának négy módszerén alapulnak (lásd: Tizenhat padártha: 1. pont: pramána). (hu)
- A njája ( szanszkrit: न्याय; jelentése: érvelés) logikai bizonyítás vagy igazolás a hinduizmusban, a sruti és a szmriti mellett a vallási tudás megszerzésének harmadik módja. Más értelemben a hat hindu bölcseleti iskola (darsana) egyike, logikai okfejtésen és vizsgálódásokon alapuló rendszer. További elnevezései: hétuvidjá (az okok ismerete), vádavidjá (a bizonyítási módok ismerete), pramánasásztra (a logika és ismeretelmélet tudománya). Alapítójának az ókori Gótama (Gautama) Aksapádát tartják, és neki tulajdonítják az iskola fő művét, a is, amely valószínűleg a Kr. e. 3. század körül keletkezett. A njája kibővíti és továbbfejleszti a szamána-tantrának, hozzá hasonlónak tekintett vaisésikát, és vele együtt a njája-vaisésika rendszert alkotja. Mindkét szemléletmód elfogadja, hogy az élet küszködés, fájdalom és szenvedés, s az igazi cél a megszabadulás (móksa), amely kizárólag a helyes megértés révén érhető el – ezért helyez nagy hangsúlyt a bizonyítható érvelésre és igazolásra. A njája célja egyértelműen vallási: a logika feladata, hogy elvezessen az igazsághoz, és ezzel a megszabaduláshoz, hiszen a megszabadulás legnagyobb akadálya a téves tudás (avidjá). A 12. században a njája további fejlődésen ment keresztül, létrejött a navja-njája (új logika) iskolája, melynek Gangésa Tattvacsintámani című műve a legfontosabb tanúja (14. század). Gangésa védelmébe vette a helytálló megismerési formákat (pramánák), az igazság megállapításának négy módszerén alapulnak (lásd: Tizenhat padártha: 1. pont: pramána). (hu)
|
