Property Value
dbo:abstract
  • A No Doubt 1986-ban, a kaliforniai Anaheimben alakult együttes. Eredetileg ska-zenekarként alapította meg , és Gwen Stefani. Első albumuk 1992-ben jelent meg No Doubt címmel, de nem aratott sikert. Az 1995-ben kiadott harmadik nagylemez, a Tragic Kingdom már gyémántlemez lett, míg az albumról kiadott harmadik kislemez, a "Don't Speak" összesen 16 hetet töltött a Billboard magazin 100 legnépszerűbb száma között. Negyedik albumuk, a Return of Saturn négy évvel később jelent meg, de a kritikusok pozitív fogadtatása ellenére nem volt sikeres. 15 hónappal később adták ki a Rock Steady című nagylemezt, amelyen már a reggae és dancehall stílusra jellemző jegyeket is felmutatott. Ezt az albumot jórészt Jamaicán rögzítették és elkészítésében olyan neves jamaicai zenészek működtek közre, mint Bounty Killer, és . Az albumról két Grammy-díjas kislemezt is kiadtak, ezek a "Hey Baby" és az "Underneath It All" voltak. A No Doubt 2003-ban kiadta az 1992 óta megjelent kislemezeik gyűjteményét The Singles 1992–2003 címmel, amelyen kiadták a Talk Talk szintipop együttes "It's My Life" című számának feldolgozását. Emellett megjelent Boom Box címmel egy 2 CD-t és 2 DVD-t tartalmazó válogatás. Az együttes azonban 2004-ben pihenőre ment, mert énekesük: Gwen Stefani szólókarrierbe kezdett, bár vele tartott. gitáros is szólókarrierbe kezdett az együttesben. Eddigi karrierje során az együttes két Grammy-díjat kapott és összesen 28 millió albumot adott el világszerte. 2008-ban az együttes bejelentette, hogy új albumon kezdtek dolgozni, egyelőre Stefani nélkül, aki akkor második gyermekével volt terhes. 2009 nyarán koncertkörútra indultak az Egyesült Államokban. 2010 májusában kezdődött meg a következő album felvétele. 2011 januárjában Tom Dumont bejelentette az együttes hivatalos honlapján, hogy 2010-et jórészt demók elkészítésével töltötték és az igazi munkálatok most kezdődnek majd. Bár 2011 folyamán a legtöbb szám címe kiszivárgott, és egy interjúban megerősítették, hogy zenéjüket továbbra is a reggae és ska stílus jellemzi, az együttes mégis úgy döntött, hogy 2012-re halasztja az album megjelenését. A No Doubt hivatalos Twitterén közzétett információk szerint az első kislemez címe "Undone" lett volna, azonban végül lett, amelyet 2012. július 16-án adtak ki. Videóklipjét rendezte. A dal a 34. helyet érte el a Billboard Hot 100-on. Az album 2012. szeptember 21.-én jelent meg, és a 3. helyet érte el. 2012. november 16-án az együttes megjelentette az interneten keresztül a című videóklipjét, miután panaszt kapott, hogy érzéketlen az őslakos amerikaiakkal szemben. 2013. február 1-jétől a Twitter-en keresztül bejelentették, hogy "befejezték a dalírás egy hetét", ami arra utal, hogy több új számuk van. 2013. február 26-ától a weboldalukon keresztül hivatalosan is megerősítették, hogy valóban elkezdtek új zenéken dolgozni, valamint egy közelgő turné tervein. 2013 októberében Tom a Twitter-en elárulta, hogy a zenekar ismét szünetel, és utalt arra is, hogy 2014-ben újraegyesül. 2014. szeptember 27-én felléptek a Global Citizen Fesztiválon, a Central Parkban. A Twitteren keresztül azt is bejelentették, hogy 2015 májusában fellépnek a riói Rockban. Stefani című kislemezének kiadásával bejelentette, hogy a csapat egy új albumon dolgozik. Tony Kanal azonban 2015 áprilisában tagadta ezt. A csapat 2015-ben számos eseményen lépett fel, többek között a Global Citizen Earth Day Koncerten, -ban, és a coloradói Jazz Aspen Snowmass-on, valamint Chicagóban és a Kaaboo . A Rolling Stone-nak adott 2016. júniusi interjúban Stefani bizonytalanságát fejezte ki a csapat jövőjével kapcsolatban. 2019. június 25-én a az együttest több száz olyan művész közé sorolta, akiknek anyagát a hírek szerint a megsemmisítette. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 303373 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6016 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23898860 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1986 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • No Doubt (hu)
  • No Doubt (hu)
prop-hu:honlap
  • www.nodoubt.com (hu)
  • www.nodoubt.com (hu)
prop-hu:kapcsolódóElőadók
prop-hu:kiadó
prop-hu:kép
  • NO_DOUBT_327b_Brian_McCauley.jpg (hu)
  • NO_DOUBT_327b_Brian_McCauley.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:műfaj
prop-hu:ország
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • No Doubt (hu)
  • No Doubt (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is dbo:producer of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is prop-hu:kapcsolódóElőadók of
is prop-hu:producer of
is foaf:primaryTopic of