Property Value
dbo:abstract
  • Nofertum ókori egyiptomi isten, Ptah és Szahmet fiaként a memphiszi háromság harmadik tagja. Kultuszközpontja Memphisz volt. Neve jelentése: A mindenség szépsége. Általában az illatszerek isteneként szokták említeni, pedig ő elsősorban a teremtéskor az ősvízből kiemelkedő lótuszvirág ifjú istene. A teremtésmítosz szerint kezdetben csak a káosz sötét vize, Nun létezett, egészen addig, amíg egy lótuszvirág ki nem emelkedett a mélyéből. Egy erős fénysugár hatására a virág kinyitotta szirmait és a kelyhében egy ifjú isten ült. Kellemes illat szállt fel, és világosság áradt az isteni gyermek testéből, ő volt a teremtő, a Napisten, minden élet forrása. A mítosz szerint mikor a Nap nyugaton lemegy, akkor ebben a lótuszvirágban rejtőzik el, mely újra összecsukódik felette. Reggel, a kinyíló virág újra útjára engedi a Napot, hogy az megtehesse nappali útját a Föld körül. Nofertumot nem csak a kék lótusszal (Nymphaea cerulea) azonosították, hanem magával a Napistennel, Atummal is. Mint Atum egyik megjelenési formáját, gyakran a „Fiatal Tum” névvel illették. A Piramisszövegekben (PT 266) úgy nevezik, hogy „a lótuszvirág, mely Ré orra előtt van”, ez arra utal, hogy az illattal való kapcsolata egészen korai. A szöveg egy Ré elleni lázadásról mesél, ami még akkor esett meg, mikor a Napisten még gyermek volt. Az ellenségei úgy döntenek, hogy reggel, amikor keleten van, támadást intéznek ellene. Heves küzdelem alakul ki, mely Ré védelmezőinek győzelmével végződik. Egy meglepő részlete ennek a történetnek, hogy Ré a mindent eldöntő ütközetben az orrlyukai alatt egy lótuszvirágot visel. Előfordult, hogy Nofertumot a Rével is azonosított Hórusszal azonosították. Memphiszben egy hármasság tagjaként tisztelték, mint Ptah és Szahmet gyermeke. Butóban a kobraistennő, Uadzset fiának tartották, pedig a macskatermészetű Básztet istennő fiának. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 112517 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 4967 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23210582 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Nofertum (hu)
  • Nofertum (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of