Property Value
dbo:abstract
  • A nullhipotézis (H0) inferenciális (következtetési) statisztikai fogalom, alapfeltevés, mely szerint nem áll fenn összefüggés két vizsgált változó között. A nullhipotézist alapvetően mindaddig elfogadottnak tekintjük, amíg ellenkezőjét nem tudjuk alátámasztani. Ez nullhipotézis-vizsgálat alapján lehetséges. A nullhipotézis-vizsgálat során a rendelkezésre álló adatok és statisztikai számítások alapján a nullhipotézis elutasítható, vagy továbbra is elfogadottnak tekinthető. A tudományos gyakorlatban a tudományos vizsgálódás alapja valamilyen feltételezett összefüggés két változó között. Az ezt megfogalmazó feltevést nevezzük alternatív hipotézisnek, mely csak akkor lehet igaz, amennyiben a nullhipotézis hamis. A nullhipotézis vizsgálata során tehát meghatározható, hogy van-e alapunk feltételezni az alternatív hipotézisként megfogalmazott összefüggést. Fontos kiemelni, hogy a nullhipotézis elfogadása nem bizonyító erejű a nullhipotézisre nézve, csupán azt mondja ki, hogy az statisztikai alapon nem kizárható. A nullhipotézis vizsgálatára két megközelítés létezik, , illetve és nevéhez fűződően. Fischer megközelítése azon a feltételezésen alapul, hogy nullhipotézis igaz, és azt vizsgálja, ebben az esetben mekkora valószínűséggel kaphatjuk a megfigyelt adatokat. Amennyiben az adatok bekövetkezésének valószínűsége szignifikánsan alacsony, a nullhipotézis elutasítható. Neyman és Pearson megközelítése ezzel szemben a nullhipotézisnek az alternatív hipotézissel való szembeállításán alapul, majd a rendelkezésre álló adatok és hibahatárok alapján kell dönteni közöttük. Statisztikai következtetéseket vonhatunk le a nullhipotézis-vizsgálat alternatívájaként a statisztikai modellezés módszerével is. Ebben az esetben statisztikai modellt építünk, mely tartalmazza az összes szóba jövő elméletünket, majd modellszelekció segítségével választjuk ki ezek közül a megfigyelt jelenséget legjobban leíró modellt. A legnépszerűbb modellszelekciós módszerek az és a alapulnak. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1599501 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2259 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21417174 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Nullhipotézis (hu)
  • Nullhipotézis (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of