| dbo:abstract
|
- A numerikus taxonómia, más néven fenetikus osztályozás vagy fenetika a biológiai rendszertan egy ága, ami morfológiai vagy más megfigyelhető jellegbeli hasonlóságok alapján igyekszik osztályozni az élőlényeket; nem veszi figyelembe az élőlények közötti leszármazásbeli vagy evolúciós kapcsolatokat. Mára a rendszertanban szinte teljesen felváltotta a kladisztika. Az 1960-ban, a számítástechnika kialakulásával megjelent numerikus taxonómia alapfelvetése az volt, hogy az egyes rendszertani csoportok között nagy mennyiségű, objektív adat felhasználásával kellene különbséget tenni. Úttörői, köztük és a következő alapelveket fektették le:
* minden tulajdonság a priori egyformán fontos,
* az osztályozásban minél több tulajdonságot figyelembe kell venni, és
* az osztályozás az egyes taxonok közötti páronkénti hasonlóságokon alapszik. Mivel a fenotípusosan jól érzékelhető tulajdonságok a legkönnyebben vizsgálhatók, ezért találkozhatunk gyakran a fenetika („phenetics”) elnevezéssel. A fenetikai módszerek közé a csoportképzés (clustering) és különböző változatai tartoznak. Ezek kifinomult módszerek arra, hogy az élőlények által mutatott változatosságot kezelhető szintre redukálják. A gyakorlatban ez több tucatnyi változó megméréséből, majd két- vagy háromdimenziós diagramokon való ábrázolásából áll. A fenetika egyik legnagyobb technikai kihívása az egyensúlyozás a grafikonok könnyű értelmezhetősége és az egyszerűsítésükből fakadó információvesztés között. A numerikus taxonómia legismertebb osztályozó módszere a csoportátlag-eljárás (group average, average linkage vagy UPGMA). Módszertani problémák miatt a numerikus taxonómia sohasem volt alkalmas pl. egy teljes zárvatermő rendszer létrehozására, eljárásai azonban alkalmasak kisebb taxonok (pl. a pázsitfüvek) hasonlósági viszonyainak feltárására. A fenetika ordinációs és klasszifikációs módszerei inkább alkalmasak alacsony szintű taxomómiai szintek, pl. egy faj különböző populációinak elemzésére. Szintén hasznos lehet a numerikus taxonómia azokban az esetekben, ahol a hagyományos fajfogalom nem alkalmazható, mint egyes mikrofajok, pl. az apomiktikus vadszeder monoklonális evolúciója esetében. A fenetikai módszerek kidolgozása vetette meg egy másik rendszertani irányzat, a kladisztika számítástechnikai alapjait, és sok más tudományágra is megtermékenyítőleg hatottak. Mára a numerikus taxonómiát a rendszertanban mára csaknem teljesen felváltotta a kladisztika; annak egyes módszereit, mint a (neighbor-joining) azonban a kladisztika is átvette, mivel a leszármazási kapcsolatok megállapításához jól használható közelítést adhat, amikor a fejlettebb, de számításigényesebb módszerek, mint a (Bayesian inference) nem alkalmazhatók. (hu)
- A numerikus taxonómia, más néven fenetikus osztályozás vagy fenetika a biológiai rendszertan egy ága, ami morfológiai vagy más megfigyelhető jellegbeli hasonlóságok alapján igyekszik osztályozni az élőlényeket; nem veszi figyelembe az élőlények közötti leszármazásbeli vagy evolúciós kapcsolatokat. Mára a rendszertanban szinte teljesen felváltotta a kladisztika. Az 1960-ban, a számítástechnika kialakulásával megjelent numerikus taxonómia alapfelvetése az volt, hogy az egyes rendszertani csoportok között nagy mennyiségű, objektív adat felhasználásával kellene különbséget tenni. Úttörői, köztük és a következő alapelveket fektették le:
* minden tulajdonság a priori egyformán fontos,
* az osztályozásban minél több tulajdonságot figyelembe kell venni, és
* az osztályozás az egyes taxonok közötti páronkénti hasonlóságokon alapszik. Mivel a fenotípusosan jól érzékelhető tulajdonságok a legkönnyebben vizsgálhatók, ezért találkozhatunk gyakran a fenetika („phenetics”) elnevezéssel. A fenetikai módszerek közé a csoportképzés (clustering) és különböző változatai tartoznak. Ezek kifinomult módszerek arra, hogy az élőlények által mutatott változatosságot kezelhető szintre redukálják. A gyakorlatban ez több tucatnyi változó megméréséből, majd két- vagy háromdimenziós diagramokon való ábrázolásából áll. A fenetika egyik legnagyobb technikai kihívása az egyensúlyozás a grafikonok könnyű értelmezhetősége és az egyszerűsítésükből fakadó információvesztés között. A numerikus taxonómia legismertebb osztályozó módszere a csoportátlag-eljárás (group average, average linkage vagy UPGMA). Módszertani problémák miatt a numerikus taxonómia sohasem volt alkalmas pl. egy teljes zárvatermő rendszer létrehozására, eljárásai azonban alkalmasak kisebb taxonok (pl. a pázsitfüvek) hasonlósági viszonyainak feltárására. A fenetika ordinációs és klasszifikációs módszerei inkább alkalmasak alacsony szintű taxomómiai szintek, pl. egy faj különböző populációinak elemzésére. Szintén hasznos lehet a numerikus taxonómia azokban az esetekben, ahol a hagyományos fajfogalom nem alkalmazható, mint egyes mikrofajok, pl. az apomiktikus vadszeder monoklonális evolúciója esetében. A fenetikai módszerek kidolgozása vetette meg egy másik rendszertani irányzat, a kladisztika számítástechnikai alapjait, és sok más tudományágra is megtermékenyítőleg hatottak. Mára a numerikus taxonómiát a rendszertanban mára csaknem teljesen felváltotta a kladisztika; annak egyes módszereit, mint a (neighbor-joining) azonban a kladisztika is átvette, mivel a leszármazási kapcsolatok megállapításához jól használható közelítést adhat, amikor a fejlettebb, de számításigényesebb módszerek, mint a (Bayesian inference) nem alkalmazhatók. (hu)
|
