| dbo:abstract
|
- Nyitótőnek a magyar névszók (főnevek, melléknevek, számnevek, névmások), valamint (névszói és igei) toldalékok azon típusát nevezzük, amelyek az utánuk álló kötőhangzót nyílttá, vagyis alsó nyelvállásúvá teszik (az eredetileg várható középső nyelvállással szemben, az -e esetét leszámítva, amely a mai köznyelvben már a „szabályos” szavakhoz is nyíltabb formában kapcsolódik). A nyitótő a szótári szavak közt nem produktív (zárt csoportot képez), mivel az újabb jövevényszavakhoz már – ebből a szempontból – szabályos toldalékok járulnak. A nyitótövet mutató névszók végén eredetileg egy (alsó vagy középső nyelvállású) további magánhangzó is állt (amely a finnben és más finnségi nyelvekben többnyire meg is maradt), az ősmagyar korban azonban ezek felső nyelvállásúvá váltak, a 11–12. századra pedig szó végi helyzetben le is koptak, a toldalék által „védett” helyzetekben azonban megőrződtek. A nyitótövek tehát egy korábban meglévő, nyíltabb szó végi (vagy toldalékot követő) magánhangzókról tanúskodnak. Hogy mely szó tartozik a nyitótövekhez, az koronként és területenként is eltérhet, és esetenként ma is ingadozást mutat. A sátor például eredetileg szabályos tő volt, de ma már inkább nyitótőként használatos (sátort ~ sátrat, sátorok ~ sátrak). A nyelvjárási különbségekre is számos példa akad, ahogy (a köznyelvben nem nyitótövű) tányér tárgyesete egyes nyelvjárásokban tányérat alakban használatos, míg (a köznyelvben nyitótő) láb szóból a lábas mellett lábos alakváltozat is létrejött. (hu)
- Nyitótőnek a magyar névszók (főnevek, melléknevek, számnevek, névmások), valamint (névszói és igei) toldalékok azon típusát nevezzük, amelyek az utánuk álló kötőhangzót nyílttá, vagyis alsó nyelvállásúvá teszik (az eredetileg várható középső nyelvállással szemben, az -e esetét leszámítva, amely a mai köznyelvben már a „szabályos” szavakhoz is nyíltabb formában kapcsolódik). A nyitótő a szótári szavak közt nem produktív (zárt csoportot képez), mivel az újabb jövevényszavakhoz már – ebből a szempontból – szabályos toldalékok járulnak. A nyitótövet mutató névszók végén eredetileg egy (alsó vagy középső nyelvállású) további magánhangzó is állt (amely a finnben és más finnségi nyelvekben többnyire meg is maradt), az ősmagyar korban azonban ezek felső nyelvállásúvá váltak, a 11–12. századra pedig szó végi helyzetben le is koptak, a toldalék által „védett” helyzetekben azonban megőrződtek. A nyitótövek tehát egy korábban meglévő, nyíltabb szó végi (vagy toldalékot követő) magánhangzókról tanúskodnak. Hogy mely szó tartozik a nyitótövekhez, az koronként és területenként is eltérhet, és esetenként ma is ingadozást mutat. A sátor például eredetileg szabályos tő volt, de ma már inkább nyitótőként használatos (sátort ~ sátrat, sátorok ~ sátrak). A nyelvjárási különbségekre is számos példa akad, ahogy (a köznyelvben nem nyitótövű) tányér tárgyesete egyes nyelvjárásokban tányérat alakban használatos, míg (a köznyelvben nyitótő) láb szóból a lábas mellett lábos alakváltozat is létrejött. (hu)
|
