| dbo:abstract
|
- A nyugalomnap – ebben a cikkben – vallási csoportok által tartott pihenőnap vagy megszentelt nap. A kereszténység elterjedése előtt az egyiptomi Mithrász-kultusz hívei terjesztették el a Római Birodalomban a vasárnap ünnepély szokását, amelyet a Nap tiszteletének szenteltek. A zsidó vallási hagyományban a nyugalomnap – vagyis a szombat –, amit Isten a Biblia tanítása szerint az emberért alkotott és megáldotta azt. A kereszténység elterjedésével az evangéliumot vonzóvá kellett tenni a nem keresztények számára, ezért a régi pogány szokásokat átalakították illetve elegyítették az új gyülekezeti szertartásrendbe. A vasárnapot mint nyugalomnapot ünneplő szokást örömmel üdvözölték azok a keresztények, akik így is szerették volna megkülönböztetni magukat a szombatnapot ünneplő zsidóktól. Konstantin császár 313-ban kiadott polgári törvényeiben helytelenítette a vasárnapi munkát és elrendelte a bíróságok zárva tartását "a nap tiszteletre méltó napján". Konstantin ezt részben a nap iránti tiszteletből vezette be, ugyanis a pogányoknál a Nap (Sol dominus imperii Romani), mint az egyik legfőbb isten napja volt a vasárnap. Nagy Konstantin uralkodása idejében a Római Birodalomban egyre erősödő vallási forradalomban, megsokszorozódtak a kereszténység hívei. A keresztények és a pogányok háborút vívtak egymással, Konstantin mediolanumi türelmi rendeletével az addig üldözött kereszténység, elismert vallássá vált a Római Birodalomban és a birodalom egyesítésének eszközévé válhatott. „A Nap tiszteletre méltó napján (venerabili die solis) az elöljárók és városlakók pihenjenek, és minden műhely zárva legyen. De vidéken a mezőgazdasági munkásoknak a törvény megengedi, hogy dolgozzanak vasárnap; mert gyakran előfordul, hogy más nap nem alkalmas a gabona begyűjtésére vagy a szőlő plántálására, így aztán jobb nem elszalasztani az ilyen munkálatok számára legalkalmasabb pillanatot, így vesztegetve netán el a menny adományait” – Borzsák István: Római Történeti Chrestomathia (hu)
- A nyugalomnap – ebben a cikkben – vallási csoportok által tartott pihenőnap vagy megszentelt nap. A kereszténység elterjedése előtt az egyiptomi Mithrász-kultusz hívei terjesztették el a Római Birodalomban a vasárnap ünnepély szokását, amelyet a Nap tiszteletének szenteltek. A zsidó vallási hagyományban a nyugalomnap – vagyis a szombat –, amit Isten a Biblia tanítása szerint az emberért alkotott és megáldotta azt. A kereszténység elterjedésével az evangéliumot vonzóvá kellett tenni a nem keresztények számára, ezért a régi pogány szokásokat átalakították illetve elegyítették az új gyülekezeti szertartásrendbe. A vasárnapot mint nyugalomnapot ünneplő szokást örömmel üdvözölték azok a keresztények, akik így is szerették volna megkülönböztetni magukat a szombatnapot ünneplő zsidóktól. Konstantin császár 313-ban kiadott polgári törvényeiben helytelenítette a vasárnapi munkát és elrendelte a bíróságok zárva tartását "a nap tiszteletre méltó napján". Konstantin ezt részben a nap iránti tiszteletből vezette be, ugyanis a pogányoknál a Nap (Sol dominus imperii Romani), mint az egyik legfőbb isten napja volt a vasárnap. Nagy Konstantin uralkodása idejében a Római Birodalomban egyre erősödő vallási forradalomban, megsokszorozódtak a kereszténység hívei. A keresztények és a pogányok háborút vívtak egymással, Konstantin mediolanumi türelmi rendeletével az addig üldözött kereszténység, elismert vallássá vált a Római Birodalomban és a birodalom egyesítésének eszközévé válhatott. „A Nap tiszteletre méltó napján (venerabili die solis) az elöljárók és városlakók pihenjenek, és minden műhely zárva legyen. De vidéken a mezőgazdasági munkásoknak a törvény megengedi, hogy dolgozzanak vasárnap; mert gyakran előfordul, hogy más nap nem alkalmas a gabona begyűjtésére vagy a szőlő plántálására, így aztán jobb nem elszalasztani az ilyen munkálatok számára legalkalmasabb pillanatot, így vesztegetve netán el a menny adományait” – Borzsák István: Római Történeti Chrestomathia (hu)
|
