| dbo:abstract
|
- A Nyugatrómai Birodalom egy közigazgatási egység elnevezése, melyet a mindenkori Római Birodalom nyugati provinciáira alkalmaztak akkor, amikor annak önálló, elkülönült igazgatása volt. Történelmileg 395 és 476 között alkalmazták e megnevezést, amikor a keleti és a nyugati birodalomfélnek is önálló császárok álltak az élén, akik közt a trónutódlás is elkülönült. A Keletrómai és Nyugatrómai Birodalom megnevezések a modern történetírás találmányai, ugyanis a birodalom polgárai azt egységesnek tekintették, mindössze közigazgatási szempontból tekintették úgy, hogy két külön uralmi központ létezett. A Nyugatrómai Birodalom 476-ban szűnt meg császárságként létezni, bár a 480 évi meggyilkolásáig még igényelte a császári címet a korábban megbuktatott Julius Nepos. A Keletrómai Birodalom 1453-ig fennállt, és a császárai egyszerűen római császárnak tekintették magukat. Habár a birodalomnak korábban is voltak olyan időszakai, amikor társcsászárok kormányozták, annak tényét, hogy egy ekkora birodalmat egyetlen császár képtelen kormányozni, először Diocletianus mondta ki, aki megreformálta az államot a közel ötven évig tartó krízis és polgárháborús viszonyok után. 286-ban bevezette a tetrarchia intézményét, mely alapján a birodalom két felét két augustus (császár) vezette, kettejük mellett pedig egy-egy caesar (császár-várományos) segédkezett. Bár a tetrarchia viszonylag hamar megbukott, a keleti-nyugati megosztás eszméje fennmaradt. 395-ben I. Theodosius császár a halála után felosztotta a birodalmat két fia között: Honorius lett a nyugati fél ura Mediolanum központtal, Arcadius pedig a keleti félé Konstantinápoly fővárossal. 476-ban a ravennai csatában a nyugatrómai seregek vereséget szenvedtek Odoaker germán vezér hadaitól, aki letette a trónról az utolsó császárt, Romulus Augustulust, majd Itália királyának kiáltotta ki magát. Ezt a dátumot tekinti a modern történetírás az ókor végének és a középkor kezdetének. 480-ban aztán meggyilkolták a korábbi római császárt, Julius Nepost, akinek trónigénye is volt, és ezzel Zénó bizánci császár formálisan is feloszlatta a Nyugatrómai Birodalmat. Odoaker és későbbi utódai, valamint a barbár királyságok továbbvitték a római kori közigazgatást és névleg a bizánci császár hűbéresei maradtak. A VI. század során Justinianus császár megkísérelte visszafoglalni Itáliát, Észak-Afrikát és Hispániát. A Bizánci Császárság politikai instabilitása, idegen hadak betörései és vallási nézetkülönbségek azonban nehézzé tették a területek megtartását, amelyek így ismét elvesztek. Noha Itália déli részén egészen a XI. századig maradtak bizánci birtokok, a birodalom többé nem tudott hatást gyakorolni Nyugat-Európa életére, magát Róma városát és a pápaságot leszámítva, ahol a bizánci befolyás még évszázadokig érvényesült. Amikor azonban 800-ban Nagy Károlyt római császárrá (is) koronázta a pápa, egy új birodalmi hagyomány keletkezett, a Szent Római Birodalomé, amelynek már nem sok köze volt a Római Birodalomhoz, a császári cím használatát leszámítva. Végül 1054-ben az egyházszakadás véglegesen lehetetlenné tette, hogy egyesüljön Kelet és Nyugat. (hu)
- A Nyugatrómai Birodalom egy közigazgatási egység elnevezése, melyet a mindenkori Római Birodalom nyugati provinciáira alkalmaztak akkor, amikor annak önálló, elkülönült igazgatása volt. Történelmileg 395 és 476 között alkalmazták e megnevezést, amikor a keleti és a nyugati birodalomfélnek is önálló császárok álltak az élén, akik közt a trónutódlás is elkülönült. A Keletrómai és Nyugatrómai Birodalom megnevezések a modern történetírás találmányai, ugyanis a birodalom polgárai azt egységesnek tekintették, mindössze közigazgatási szempontból tekintették úgy, hogy két külön uralmi központ létezett. A Nyugatrómai Birodalom 476-ban szűnt meg császárságként létezni, bár a 480 évi meggyilkolásáig még igényelte a császári címet a korábban megbuktatott Julius Nepos. A Keletrómai Birodalom 1453-ig fennállt, és a császárai egyszerűen római császárnak tekintették magukat. Habár a birodalomnak korábban is voltak olyan időszakai, amikor társcsászárok kormányozták, annak tényét, hogy egy ekkora birodalmat egyetlen császár képtelen kormányozni, először Diocletianus mondta ki, aki megreformálta az államot a közel ötven évig tartó krízis és polgárháborús viszonyok után. 286-ban bevezette a tetrarchia intézményét, mely alapján a birodalom két felét két augustus (császár) vezette, kettejük mellett pedig egy-egy caesar (császár-várományos) segédkezett. Bár a tetrarchia viszonylag hamar megbukott, a keleti-nyugati megosztás eszméje fennmaradt. 395-ben I. Theodosius császár a halála után felosztotta a birodalmat két fia között: Honorius lett a nyugati fél ura Mediolanum központtal, Arcadius pedig a keleti félé Konstantinápoly fővárossal. 476-ban a ravennai csatában a nyugatrómai seregek vereséget szenvedtek Odoaker germán vezér hadaitól, aki letette a trónról az utolsó császárt, Romulus Augustulust, majd Itália királyának kiáltotta ki magát. Ezt a dátumot tekinti a modern történetírás az ókor végének és a középkor kezdetének. 480-ban aztán meggyilkolták a korábbi római császárt, Julius Nepost, akinek trónigénye is volt, és ezzel Zénó bizánci császár formálisan is feloszlatta a Nyugatrómai Birodalmat. Odoaker és későbbi utódai, valamint a barbár királyságok továbbvitték a római kori közigazgatást és névleg a bizánci császár hűbéresei maradtak. A VI. század során Justinianus császár megkísérelte visszafoglalni Itáliát, Észak-Afrikát és Hispániát. A Bizánci Császárság politikai instabilitása, idegen hadak betörései és vallási nézetkülönbségek azonban nehézzé tették a területek megtartását, amelyek így ismét elvesztek. Noha Itália déli részén egészen a XI. századig maradtak bizánci birtokok, a birodalom többé nem tudott hatást gyakorolni Nyugat-Európa életére, magát Róma városát és a pápaságot leszámítva, ahol a bizánci befolyás még évszázadokig érvényesült. Amikor azonban 800-ban Nagy Károlyt római császárrá (is) koronázta a pápa, egy új birodalmi hagyomány keletkezett, a Szent Római Birodalomé, amelynek már nem sok köze volt a Római Birodalomhoz, a császári cím használatát leszámítva. Végül 1054-ben az egyházszakadás véglegesen lehetetlenné tette, hogy egyesüljön Kelet és Nyugat. (hu)
|
