| dbo:abstract
|
- A német Aranybulla egy IV. (Luxemburgi) Károly által 1356-ban, a tartományurak nyomására kiadott okirat, mely a német-római birodalom alkotmányául szolgált. Az irat meghatározta a Német-római Birodalom császárának megválasztásának módját, kijelölve hét választófejedelmet - három egyházit és négy világit: (trieri, mainzi, kölni érsekek, cseh király, szász fejedelem, brandenburgi őrgróf, rajnai palotagróf). Jelentősége abban áll, hogy IV. Károly – okulva a IV. Henrik és VII. Gergely és utódaik közötti invesztitúraharcból – kizárta a pápát a császár megválasztásából. A pápa ezentúl nem szólhatott bele a császár személyének kiválasztásába, így a császárság is elindult a szekularizáció útján a nemzeti monarchiák példáját követve. A pápa potenciális támogatásáról lemondott fejedelmek viszont körülbástyázták rendi különállásukat, amivel megakadályozták, hogy a császárságban is kiépülhessen az abszolutizmus, bár erre a későbbi császárok elsősorban az igazságszolgáltatás központosításával (1495, Reichskammersgerichtsordnung) és a rendi gyűléstől függetlenül is kivethető központi adó bevezetésével kísérletet tettek. A fejedelmek az 1555-ös augsburgi vallásbékével először vallási, majd később a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békében, külpolitikai téren is függetlenítették magukat a császártól. A Birodalom ezzel de facto darabjaira hullott. (hu)
- A német Aranybulla egy IV. (Luxemburgi) Károly által 1356-ban, a tartományurak nyomására kiadott okirat, mely a német-római birodalom alkotmányául szolgált. Az irat meghatározta a Német-római Birodalom császárának megválasztásának módját, kijelölve hét választófejedelmet - három egyházit és négy világit: (trieri, mainzi, kölni érsekek, cseh király, szász fejedelem, brandenburgi őrgróf, rajnai palotagróf). Jelentősége abban áll, hogy IV. Károly – okulva a IV. Henrik és VII. Gergely és utódaik közötti invesztitúraharcból – kizárta a pápát a császár megválasztásából. A pápa ezentúl nem szólhatott bele a császár személyének kiválasztásába, így a császárság is elindult a szekularizáció útján a nemzeti monarchiák példáját követve. A pápa potenciális támogatásáról lemondott fejedelmek viszont körülbástyázták rendi különállásukat, amivel megakadályozták, hogy a császárságban is kiépülhessen az abszolutizmus, bár erre a későbbi császárok elsősorban az igazságszolgáltatás központosításával (1495, Reichskammersgerichtsordnung) és a rendi gyűléstől függetlenül is kivethető központi adó bevezetésével kísérletet tettek. A fejedelmek az 1555-ös augsburgi vallásbékével először vallási, majd később a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békében, külpolitikai téren is függetlenítették magukat a császártól. A Birodalom ezzel de facto darabjaira hullott. (hu)
|
