Property Value
dbo:abstract
  • Németország demokratikus föderális parlamentáris köztársaság. A szövetségi szintű törvényhozás Németországban a Bundestag (a német szövetségi parlament) és a 16 szövetségi államot (Länder) képviselő Bundesrat (Szövetségi Tanács) joga. Németországban többpártrendszer van, amelyen belül a két fő erő hagyományosan a kereszténydemokrata uniópártok (a Kereszténydemokrata Unió, röviden CDU, illetve a Bajor Keresztényszociális Unió, vagy CSU) és a Szociáldemokrata Párt (SPD). A független a végrehajtó hatalomtól és a törvényhozástól. A jelenlegi német politikai rendszer alapjait az 1949-es alaptörvény (Grundgesetz) fektette le, amelyen kisebb módosításokat hajtottak végre az 1990-ben végrehajtott német újraegyesítést követően. Az alaptörvény az védelmét hangsúlyozza, és hosszasan felsorolja az és jogokat. Elkülöníti a szövetségi és a tartományi hatalmat, illetve a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmi ágakat. Nyugat-Németország 1958-ban alapító tagja volt az Európai Közösségeknek, amiből 1993-ban Európai Unió lett. Része a schengeni övezetnek, és 1999-es alapítása óta az eurózónának. Tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ), a NATO-nak, a G8-as és a G20-as országcsoportnak és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD). (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1498130 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 21348 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22001465 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Németország politikája (hu)
  • Németország politikája (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of