Property Value
dbo:abstract
  • Németország vasútja 1990 óta egyfolytában az érdeklődés középpontjában áll. Először a megszűnt Német Demokratikus Köztársaság vasútjait kellett felhozni nyugati szintre. Ez hosszú és fájdalmas folyamat volt. Noha ebből a lakosság leginkább a vonalmegszüntetésekre emlékszik, nem ez volt a fő változás. Az NDK szállítása ugyanis nagyrészt a vasútra épült. Az egyesítés után a teherszállítás volumene a gyárak megszűnése és a közúti közlekedés gyors térnyerése miatt jelentős mértékben visszaesett. A nyugatról az infrastruktúra fejlesztésére érkezett pénz bámulatos változást hozott. Mára szinte a teljes hálózat átépült és a pályákon a legkorszerűbb motorvonatok futnak. A vonatok sebessége ugyan eléri a nyugati tartományok szintjét az átépített vonalakon, azonban a vonatból mégis más látszik. Az állomások jelentős részét bezárták, a mellékvágányokat felszedték, a rendező pályaudvarokat megszüntették. A megüresedett épületek ablakait bedeszkázták, vasutasok tömegét bocsátották el a munkanélküliség által leginkább sújtott térségekben. Mindeközben a be nem zárt vonalakon szinte kivétel nélkül óránként járnak a vonatok, sokszor mindössze egy mozdonyvezetővel, kalauz nélkül. Pénztárak a kisebb helyeken mutatóban sincsenek, azonban minden megállóba jut legalább egy jegykiadó automata, vagy a vonat viszi magával e szerkezetet. Nyugat-Németországban nem ilyen látványos a változás. Ott ugyanis évtizedek alatt, fokozatosan jutottak el arra a szintre, ahol lényegében megszűnt az állomásokon a tehervagonok ki- és berakodása, és megnőtt a személyvonatok száma. Végső soron a német vasút él, a személyvonatoknak hála, szinte teljes kapacitását ki is használja. Az ország vasúthálózatának teljes hossza 41 896, amelyből 41 641 km normál nyomtávú. Ebből 20 053 km villamosított 15 kV 16,7 Hz-cel. Található továbbá 75 km 1000 mm-es és 180 km 760 mm-es nyomtávú pálya is. A kétvágányú pályák aránya magas, és vannak négyvágányú szakaszok is. Németországban van Európa legfiatalabb járműállománya. A vasúti járművek átlagéletkora mindössze 16 év, ami néhány éven belül a további beszerzéseknek hála további 8 évvel csökkenhet. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 177774 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 35532 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23632262 (xsd:integer)
prop-hu:felmérésÉve
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:főNyomtáv
  • 1435.0
prop-hu:főÁramrendszer
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:főÜzemeltetők
  • fő szócikk: Üzemeltetők (hu)
  • fő szócikk: Üzemeltetők (hu)
prop-hu:infrastruktúraKezelő
prop-hu:kép
  • Parallelfahrt NIM.jpg (hu)
  • Parallelfahrt NIM.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • ICE vonatok találkozása Németországban (hu)

prop-hu:nagysebességűNyomtáv
  • 1435.0
prop-hu:nemzetiVasúttársaság
prop-hu:nyomtáv
  • 750 (xsd:integer)
  • 1435.0
  • 1000.0
prop-hu:nyomtáv1Hossza
  • 41641 (xsd:integer)
prop-hu:nyomtáv2Hossza
  • 75 (xsd:integer)
prop-hu:nyomtáv3Hossza
  • 180 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Németország (hu)
  • Németország (hu)
prop-hu:térkép
  • Bahn-Streckenkarte Deutschland.png (hu)

prop-hu:utasokSzámaÉvente
  • 1.700000 (xsd:double)
prop-hu:villamosítottVonalakHossza
  • 20140 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:áramrendszer
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:áramrendszer1Hossza
  • 20053 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Németország vasúti közlekedése (hu)
  • Németország vasúti közlekedése (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Németország (hu)
  • (hu)
  • Németország (hu)
  • (hu)
is prop-hu:részeEnnek of
is foaf:primaryTopic of