Property Value
dbo:abstract
  • A magyar népbíróságokat 1945-ben hozták létre, azzal a céllal, hogy a győztesek ítéleteikkel felelősségre vonják a második világháború idején általuk háborús és népellenes bűnöknek minősített cselekmények valódi vagy vélt elkövetőit. 1950-ig működtek, de a már látókörükbe került delikvensek figyelése, zaklatása és további elkövetők felkutatása azonban ezután is folytatódott, egészen az 1970-es évekig. Ilyen bíróságok több európai országban működtek ebben az időszakban, amelyeket korábban a német hadsereg és szövetségesei megszálltak (de népbíróság Volksgerichthof néven a Harmadik Birodalomban is működött). A magyar népbíróságok, bár kezdetben eredeti céljukat követték, más, szovjetek megszállta országok hasonló bíróságaihoz hasonlóan, idővel a kommunista párt eszközeivé váltak a politikai ellenfeleikkel szembeni leszámolásban. A népbírósági ítélettel kivégzettek között volt magyar zsidók halálba küldésében – a vád szerint – főszerepet játszó Sztójay Döme, Szálasi Ferenc, Imrédy Béla, Bárdossy László, Endre László, Baky László és Ferenczy László, de a kommunista Rajk László is. A főbűnösök perei mellett tömegesek voltak a nyilas párttagok, a szomszédjukat (abban az időszakban) feljelentők, a zsidóktól elvett vagyontárgyakban részesedők elleni perek. Számos nagy politikai jelentőséggel bíró koncepciós pert is a népbíróságok bonyolítottak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 133963 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11380 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23721993 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Népbíróságok Magyarországon (hu)
  • Népbíróságok Magyarországon (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of