Property Value
dbo:abstract
  • A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Budapesti és országos kiadásban jelent meg a hét hat napján, váltakozva más-más mutációs regionális oldalakkal, színes, tematikus mellékletekkel. Első évfolyamának 1. száma az MSZMP kiadásában, a korábbi Szabad Nép utódaként jelent meg 1956. november 2-án. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött és az állampárt totális felügyeletével különleges privilégiumokat élvezett. A Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) kötődő révén 2015-ig jelentős befolyása volt a pártnak a lapban. A lapot ekkor a Mediaworks Hungary Zrt. vásárolta meg. 2016. október 8-án a kiadó bejelentette, hogy felfüggeszti a lap kiadását. Az utolsó kiadott szám a LXXIV. évfolyam 237. száma volt.December 12-én a kiadó tulajdonosa hivatalosan is közölte, hogy megszüntetik a lapot, mert nem látják sem racionális lehetőségét, sem gazdasági megalapozottságát a Népszabadság újraindításának. 2017. januárban a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében kimondta, hogy a Mediaworks Zrt. jogellenesen járt el, mert a munkavállalók előzetes tájékoztatása nélkül döntött a Népszabadság felszámolásáról, és a munkavállalók munkavégzés alóli felmentéséről. (hu)

dbo:headquarter
dbo:number
  • 37164 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:type
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 266253 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 50696 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23907550 (xsd:integer)
prop-hu:formátum
  • 280 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Népszabadság Zrt. (hu)
  • Népszabadság Zrt. (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A lap hivatalos logója (hu)
  • A lap hivatalos logója (hu)
prop-hu:név
  • Népszabadság (hu)
  • Népszabadság (hu)
prop-hu:példányszám
  • 37164 (xsd:integer)
prop-hu:székhely
  • 1082 (xsd:integer)
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Népszabadság (hu)
  • Népszabadság (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Népszabadság (hu)
  • Népszabadság (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:kiadó of
is prop-hu:munka of
is prop-hu:per of
is prop-hu:periodika of
is prop-hu:újság of
is foaf:primaryTopic of