| dbo:abstract
|
- Ez a szócikk a román nyelv alaktanának azzal a részével foglalkozik részletesen, amelyben a névelőkről és a névszókról van szó. Morfológiai típusát tekintve a román flektáló nyelv, mint a többi újlatin nyelv, azaz toldalékokkal (külső flexió) és tőhangváltásokkal (belső flexió) fejezi ki az alaktani kategóriákat úgy, hogy gyakran egyazon toldalék több kategóriát kifejező morféma. Akárcsak a többi újlatin nyelvben, a román névszókra is jellemzők olyan kategóriák, mint a szám (egyes szám és többes szám) és a nem. Az utóbbi kategóriát illetően, sajátossága a román grammatikáknak az, hogy a hím- és a nőnem mellett megkülönböztetnek egy harmadik, „semlegesnem”-et (gen neutru) is. Ez úgy értendő, hogy jelentős azon főnevek száma, melyek egyes számban hím-, többes számban nőneműek, például un cort, două corturi ’egy sátor, két sátor’, de a románban nincs külön semlegesnemű alak, mint például a szláv nyelvekben. Megkülönbözteti még a román nyelvet a nyugati újlatin nyelvektől az is, hogy nagyobb mértékben flektáló, mint azok, azaz több elem maradt meg benne a névmások ragozásából, és több benne a tőhangváltás, mint azokban, valamint a főnév és a melléknév területén is vannak ragozási maradványok. Ezért a román grammatikák számon tartanak alanyesetet, birtokos esetet, részes esetet, tárgyesetet és megszólító esetet. A személyes és a visszaható névmás kivételével a tárgyeset alakja azonos az alanyesetével, ezért gyakran alany-/tárgyesetről szólnak a grammatikák, részes esetben pedig ugyanazok a ragok léteznek, mint birtokos esetben, ezért a birtokos/részes eset terminust is használják. Amikor arról van szó, hogy egy névszót ragoznak, ez általában úgy értendő, hogy van raggal kifejezett birtokos/részes esete és esetleg megszólító esete. A számon és a nemen kívül, a személyes és a birtokos névmásokra, ugyancsak mint a többi újlatin nyelvben, a személy kategóriája is jellemző. (hu)
- Ez a szócikk a román nyelv alaktanának azzal a részével foglalkozik részletesen, amelyben a névelőkről és a névszókról van szó. Morfológiai típusát tekintve a román flektáló nyelv, mint a többi újlatin nyelv, azaz toldalékokkal (külső flexió) és tőhangváltásokkal (belső flexió) fejezi ki az alaktani kategóriákat úgy, hogy gyakran egyazon toldalék több kategóriát kifejező morféma. Akárcsak a többi újlatin nyelvben, a román névszókra is jellemzők olyan kategóriák, mint a szám (egyes szám és többes szám) és a nem. Az utóbbi kategóriát illetően, sajátossága a román grammatikáknak az, hogy a hím- és a nőnem mellett megkülönböztetnek egy harmadik, „semlegesnem”-et (gen neutru) is. Ez úgy értendő, hogy jelentős azon főnevek száma, melyek egyes számban hím-, többes számban nőneműek, például un cort, două corturi ’egy sátor, két sátor’, de a románban nincs külön semlegesnemű alak, mint például a szláv nyelvekben. Megkülönbözteti még a román nyelvet a nyugati újlatin nyelvektől az is, hogy nagyobb mértékben flektáló, mint azok, azaz több elem maradt meg benne a névmások ragozásából, és több benne a tőhangváltás, mint azokban, valamint a főnév és a melléknév területén is vannak ragozási maradványok. Ezért a román grammatikák számon tartanak alanyesetet, birtokos esetet, részes esetet, tárgyesetet és megszólító esetet. A személyes és a visszaható névmás kivételével a tárgyeset alakja azonos az alanyesetével, ezért gyakran alany-/tárgyesetről szólnak a grammatikák, részes esetben pedig ugyanazok a ragok léteznek, mint birtokos esetben, ezért a birtokos/részes eset terminust is használják. Amikor arról van szó, hogy egy névszót ragoznak, ez általában úgy értendő, hogy van raggal kifejezett birtokos/részes esete és esetleg megszólító esete. A számon és a nemen kívül, a személyes és a birtokos névmásokra, ugyancsak mint a többi újlatin nyelvben, a személy kategóriája is jellemző. (hu)
|
