| dbo:abstract
|
- A növénytársulás (asszociáció) a vegetáció kisebb területi egységek, tájak növényzeti típusainak részletesebb leírására használt alapegysége. A növényformációktól eltérően a társulások megkülönböztetéséhez nem elegendő a legfelső szint (erdőknél a lombkoronaszint) vizsgálata: az fajösszetételét is figyelembe kell venni. Az ilyen, komplex fajösszetételekkel leírt asszociációk jellemzői:
* állandó megjelenés (habitus),
* közel állandó fajösszetétel,
* közel állandó környezeti háttér. A társulások általánosító leírásaiban szereplő szerkezetet, fajösszetételt stb. többnyire — főleg olyan helyeken, ahol nagy a biodiverzitás — leginkább általánosító absztrakciónak célszerű tekinteni. Az ilyen elvi (ideális) növénytársulás olyan növényközösség, amely:
* térben és időben ismétlődik,
* fajkészlete hasonló,
* meghatározható termőhelyi körülmények között alakul ki,
* a szomszédos társulásoktól elhatárolható. A természetben tényleg előforduló (reális) növénytársulásoknál:
* a határok elmosód(hat)nak,
* a fajkészlet gyakran átmeneti jellegű,
* a természetszerű állapotot antropogén hatások erősen átalakíthatják. A növénytársulások vizsgálatára azért van szükség, mert a fő fafajuk (fafajaik) alapján azonos formációba sorolt erdők aljnövényzetének fajösszetétele gyakran heterogén: sokszor jobban függ a talaj típusától, mint a formációtól. Egy-egy társulás felépítése, szerkezete és fajgazdagsága leginkább három tényezőtől függ:
* termőhely jellegétől (domborzat, mikroklíma, talaj, illetve talajképző üledék),
* a termőhely betelepítésére alkalmas fajok készlete (ez elsősorban a környező területek történetének függvénye),
* a társulás kialakulásához szükséges idő. Az új termőhelyek betelepülése a szukcesszió, ami a pionír fajok megjelenésével kezdődik; a szukcesszió végeredményei a. Az egyes növénytársulások szerkezete, fajszáma rendkívül különböző lehet. Általános tendencia, hogy a vízi társulások laza szerkezetűek, kevés fajjal. A réti társulások kompaktabbak, több fajjal, amelyek közül egyesek egyedszáma igen nagy lehet – ezek az úgynevezett dominanciatársulások. Az új termőhelyek benövése közben többnyire változatos a fajösszetétel, ahogy a szukcesszió különböző fázisaira jellemző fajok, társulások váltják egymást. A stabilizálódott, többszintű klimaxtársulások fajkészlete egyöntetűbb, a társulás szervezettebb, a termőhelyek élesebben elválnak. A korai szakaszában csak ezeket tekintették „valódi” növénytársulásoknak. (hu)
- A növénytársulás (asszociáció) a vegetáció kisebb területi egységek, tájak növényzeti típusainak részletesebb leírására használt alapegysége. A növényformációktól eltérően a társulások megkülönböztetéséhez nem elegendő a legfelső szint (erdőknél a lombkoronaszint) vizsgálata: az fajösszetételét is figyelembe kell venni. Az ilyen, komplex fajösszetételekkel leírt asszociációk jellemzői:
* állandó megjelenés (habitus),
* közel állandó fajösszetétel,
* közel állandó környezeti háttér. A társulások általánosító leírásaiban szereplő szerkezetet, fajösszetételt stb. többnyire — főleg olyan helyeken, ahol nagy a biodiverzitás — leginkább általánosító absztrakciónak célszerű tekinteni. Az ilyen elvi (ideális) növénytársulás olyan növényközösség, amely:
* térben és időben ismétlődik,
* fajkészlete hasonló,
* meghatározható termőhelyi körülmények között alakul ki,
* a szomszédos társulásoktól elhatárolható. A természetben tényleg előforduló (reális) növénytársulásoknál:
* a határok elmosód(hat)nak,
* a fajkészlet gyakran átmeneti jellegű,
* a természetszerű állapotot antropogén hatások erősen átalakíthatják. A növénytársulások vizsgálatára azért van szükség, mert a fő fafajuk (fafajaik) alapján azonos formációba sorolt erdők aljnövényzetének fajösszetétele gyakran heterogén: sokszor jobban függ a talaj típusától, mint a formációtól. Egy-egy társulás felépítése, szerkezete és fajgazdagsága leginkább három tényezőtől függ:
* termőhely jellegétől (domborzat, mikroklíma, talaj, illetve talajképző üledék),
* a termőhely betelepítésére alkalmas fajok készlete (ez elsősorban a környező területek történetének függvénye),
* a társulás kialakulásához szükséges idő. Az új termőhelyek betelepülése a szukcesszió, ami a pionír fajok megjelenésével kezdődik; a szukcesszió végeredményei a. Az egyes növénytársulások szerkezete, fajszáma rendkívül különböző lehet. Általános tendencia, hogy a vízi társulások laza szerkezetűek, kevés fajjal. A réti társulások kompaktabbak, több fajjal, amelyek közül egyesek egyedszáma igen nagy lehet – ezek az úgynevezett dominanciatársulások. Az új termőhelyek benövése közben többnyire változatos a fajösszetétel, ahogy a szukcesszió különböző fázisaira jellemző fajok, társulások váltják egymást. A stabilizálódott, többszintű klimaxtársulások fajkészlete egyöntetűbb, a társulás szervezettebb, a termőhelyek élesebben elválnak. A korai szakaszában csak ezeket tekintették „valódi” növénytársulásoknak. (hu)
|
