Property Value
dbo:abstract
  • A nők a korai idők óta jelentős mértékben hozzájárultak a tudományokhoz. A nemek és a tudomány iránt érdeklődő történészek azon dolgoznak, hogy megvilágítsák nemcsak a nők tudományos törekvéseit és eredményeit, de az akadályokat is, amelyekkel szembesültek, és azokat a módokat, amelyekkel képesek voltak a munkáikat nagy tudományos folyóiratokban és más kiadványokban lektoráltatni és elfogadtatni. Ezeknek a kérdéseknek a történelmi, kritikai és szociológiai vizsgálata önmagában is az akadémia egyik tudományágává vált. A nők bevonása az orvostudományba számos korai civilizációban megvalósult, az ókori Görögországban pedig nyitott volt a természetfilozófia tanulmányozása a nők számára is. A nők az alkímia proto-tudományához is jelentősen hozzájárultak az első és második századokban. A középkorban a zárdák fontos tanulási terepet jelentettek a nők számára, és ezek közül néhány közösség lehetőséget biztosított tagjai számára, hogy hozzájáruljanak a tudományos kutatásokhoz. Bár a tizenegyedik században létrejöttek az első egyetemek, azokban a nők, kevés kivétellel, nem tanulhattak. Olaszországban a nők oktatásához való hozzáállás megengedőbb volt, mint más helyeken. Az első ismert nő, aki egyetemi tanszéket szerzett egy tudományos területen, a XVIII. századi olasz tudós, volt. Bár a nemi szerepek nagyrészt a 18. századra szilárdultak meg, a nők ennek ellenére nagy előrelépést értek el a tudományokban. A tizenkilencedik század végére pedig a női egyetemek elterjedése munkahelyeket biztosított a női tudósoknak és kiterjesztette a nők oktatási lehetőségeit. Marie Curie fizikus és kémikus úttörő kutatást végzett a radioaktivitás területén, és első nőként kapott 1903-ban Nobel-díjat (fizika), majd ő lett az első ember, akinek másodjára is Nobel-díjat (kémia) ítéltek meg, mindkettőt a radioaktivitással kapcsolatban végzett kutatásaiért kapta. Azóta negyven nő kapta meg a Nobel-díjat 1901 és 2010 között. Tizenhét nő kapott fizikai, kémiai, fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díjat. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1609215 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 20061 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23647638 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
rdfs:label
  • Nők a tudományban (hu)
  • Nők a tudományban (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of