Property Value
dbo:abstract
  • Az O mie (magyarul: Egy ezer) egy dal, amely Moldovát képviselte a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt a származású Aliona Moon adta elő román nyelven Malmőben. A dal a 2013. március 16-án rendezett moldovai nemzeti döntőben nyerte el az indulás jogát. A döntőben a 14 fős mezőnyből közönség a második helyre sorolta, de a zsűrinél az első helyen végzett a dal angol nyelvű változata: "A Million". A dal több szállal is fűződik a 2012-es moldáv versenyzőhöz, -hez: Aliona vokálozott a “Lăutar” című dalban, míg az “A Million” című dalnak Pasha a szerzője. Az Eurovíziós Dalfesztiválon előadott produkcióban is láthattuk Pashát: Alionát kísérte zongorán. A dalt az Eurovíziós Dalfesztiválon először a május 14-én megrendezett első elődöntőben adták elő, a fellépési sorrendben tizenkettedikként a fehérorosz Alyona Lanskaya Solayoh című dala után, és az ír Ryan Dolan Only Love Survives című dala előtt. Az elődöntőben 95 ponttal a 4. helyen végzett, így továbbjutott a döntőbe. A május 18-án rendezett döntőben a fellépési sorrendben harmadikként adták elő a litván Andrius Pojavis Something című dala után, és a finn Krista Siegfrids Marry me című dala előtt. A szavazás során 71 pontot szerzett, amely a 11. helyet jelentette a huszonhat fős mezőnyben. A dal egy országtól, Romániától kapta meg a maximális 12 pontot. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1022644 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3153 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23503004 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • O mie (hu)
  • O mie (hu)
prop-hu:dalszerző
prop-hu:döntő
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
prop-hu:elődöntő
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:honlap
prop-hu:kép
  • ESC2013 - Moldova 04.JPG (hu)
  • ESC2013 - Moldova 04.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Aliona Moon Malmőben (hu)
  • Aliona Moon Malmőben (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:nyelv
prop-hu:ország
  • Moldova (hu)
  • Moldova (hu)
prop-hu:szövegíró
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2013 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • O mie (hu)
  • O mie (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of