dbo:abstract
|
- Oda Nobunaga (japánul: 織田 信長) (Nagoja, 1534. június 23. – Kiotó, 1582. június 21.) a japán történelem szengoku-korszakának (hadakozó fejedelemségek kora) egyik legjelentősebb daimjója, „Japán nagy egyesítője”. második fiaként született, édesapja (katonai kormányzó) volt, családja, amely a legkisebb daimjófamíliák közé tartozott, viszonylag jelentéktelen méretű földterületekkel rendelkezett . Nobunaga egész életét véget nem érő háborúskodással töltötte és élete végére Japán jelentős részét meghódította. Már egészen fiatalon azt vette a fejébe, hogy egyesíti a több száz egymástól független daimjó által uralt országot. Zseniális hadvezetési képességekkel rendelkezett, néhány ezer emberrel képes volt több tízezres seregek megfutamítására nyílt terepen. Kellően kegyetlen volt ahhoz, hogy ellenfelei és követői egyaránt féljék nevét, ugyanakkor az adakozásban és jóindulatban sem akadt párja, ha emberei hűségének honorálásáról volt szó vagy éppen politikai érdekei úgy kívánták. Kulturális és gazdasági reformjai elindították Japán fejlődését, felvilágosultsága, nyílt gondolkodása a katonai ügyektől a kultúráig mindent érintett. Halálához árulás vezetett: egyik legnagyobb hatalmú hűbérese, Akecsi Micuhide csalta csapdába a Honnódzsi-összeesküvés során. Micuhide azonban nem érte el, amit kívánt, ugyanis Nobunaga utóda az a Tojotomi Hidejosi lett, aki villámgyorsan megbosszulta az összeesküvést és akinek mestere munkásságára alapozva mindössze másfél év alatt sikerült uralma alá hajtania egész Japánt és ezzel lényegében véget vetnie a hadakozó fejedelemségek korának. (hu)