Property Value
dbo:abstract
  • Okita Szódzsi (japánul: 沖田 総司, Hepburn-átírással: Okita Sōji) (1842 vagy 1844 – 1868. július 19.) japán kardforgató az Edo-kor végén, a Sinszengumi tisztje. Egy sirakavai szamuráj fiaként született, apját korán elvesztette. 9 évesen került a Kondó Iszami fogadott apja által vezetett Sieikan kardforgató dódzsóba. Kiemelkedő tehetséggel bírt, 15 évesen segédoktatóként, pár évre rá pedig már főoktatóként tevékenykedett. 1863-ban a Sieikan több tagjával együtt jelentkezett a Kiotóba tartó Iemocsi sógun védelmére létrejött Rósigumiba, ám Kiotóban kiváltak belőle, és megalakították a Mibu Rósigumit, későbbi nevén Sinszengumit, amely a város rendfenntartó alakulata lett. Okita előbb a parancsnokhelyettes segédjének tisztjét töltötte be (fukucsó dzsokin, 副長助勤), majd mikor 1865-ben átszervezték a csapatot, és tíz osztagra tagolták, az első osztag kapitánya (kumicsó, 組長) lett.1863 őszén részt vett a sorozatos kilengései miatt titokban halálra ítélt parancsnok, Szerizava Kamo meggyilkolásában. 1864. július 8-án jelen volt az Ikeda-ja incidensnél, amelyben a Sinszengumi Kiotó felgyújtására készülő forradalmárokat tartóztatott le. A harc közben összeesett – ennek oka ismeretlen, a legtöbb forrás a tuberkulózis korai jelének tekinti, mások a nyári hőséggel magyarázzák. A Bosin-háborúban már nem vett részt tüdőbaja miatt, amelybe 1868. július 19-én halt bele. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 766659 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1968 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21441323 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Okita Szódzsi (hu)
  • Okita Szódzsi (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of