Property Value
dbo:abstract
  • Az Oltári csajok 2017-es, hétköznaponként jelentkező magyar televíziós filmsorozat volt, amely az RTL II-n futott. Műfaját tekintve romantikus filmsorozat és telenovella. A tévéfilmsorozat készítője a volt. A forgatás 2017 májusában kezdődött és az alkotók összesen 100 részt (és egy bevezető részt) készítettek. A sorozat készítéséről szóló werkfilmet és a bevezető részt először az RTL Klub sugározta 2017. október 28-án, a többi részt az RTL II vetítette október 29-étől. A finálé, vagyis a 100. rész 2018. március 30-án került képernyőre. A gyártási folyamat szinte összes mozzanatát végigkövette a stáb, ott voltak minden különleges jelenet forgatásakor, valamint az utómunkáknál is, így számos exkluzív kulisszatitkot és érdekességet megtudhatnak a nézők a werkfilmből. Köbli Viktória szerzői jogának megsértése miatt „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2019. március 12-én szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok vétsége miatt nyomozást rendelt el. A hatóság kirendelése alapján 2019. június 11-én a Szerzői Jogi Szakértői Testület szakértői véleményt készített, amelyben összességében megállapíthatónak tartotta a regényből a forgatókönyvbe, illetve a filmsorozatba való szövegszerű átvételeket. A szakvélemény szerint a jellemzések, kifejezések olyan nagy számában van egyezés a két vizsgált mű között, amely az adott történettípusban nem nyilvánvaló, és ez nem lehet véletlen, az engedély nélküli megfilmesítés tehát kétségkívül megtörtént.” (hu)

dbo:director
dbo:genre
dbo:keyPerson
dbo:musicComposer
dbo:producer
dbo:status
  • ismétlik
dbo:title
  • Som Krisztián: Oltári csajok (hu)
  • Som Krisztián: Oltári csajok (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1505782 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 16792 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23766238 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:elsőSugárzás
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:epizódlista
  • Az Oltári csajok epizódjainak listája (hu)
  • Az Oltári csajok epizódjainak listája (hu)
prop-hu:epizódokSzáma
  • 100 (xsd:integer)
prop-hu:eredetiCsatorna
  • (hu)
  • RTL Klub (hu)
  • RTL II (hu)
  • (hu)
  • RTL Klub (hu)
  • RTL II (hu)
prop-hu:forgatásiHelyszín
prop-hu:forgatókönyvíró
  • (hu)
  • Tóth Zsuzsanna (hu)
  • Kalamár Tamás (hu)
  • Lányi Balázs (hu)
  • Josie Ward (hu)
  • (hu)
  • Tóth Zsuzsanna (hu)
  • Kalamár Tamás (hu)
  • Lányi Balázs (hu)
  • Josie Ward (hu)
prop-hu:főcím
  • Som Krisztián: Oltári csajok (hu)
  • Som Krisztián: Oltári csajok (hu)
prop-hu:főszereplő
  • (hu)
  • Michl Júlia (hu)
  • Dér Zsolt (hu)
  • Horváth Sisa Anna (hu)
  • Ember Márk (hu)
  • Hartai Petra (hu)
  • Jaskó Bálint (hu)
  • (hu)
  • Michl Júlia (hu)
  • Dér Zsolt (hu)
  • Horváth Sisa Anna (hu)
  • Ember Márk (hu)
  • Hartai Petra (hu)
  • Jaskó Bálint (hu)
prop-hu:gyártó
  • Paprika Latino Studios Kft. (hu)
  • Paprika Latino Studios Kft. (hu)
prop-hu:honlap
  • rtl.hu/rtl2/oltari-csajok (hu)
  • rtl.hu/rtl2/oltari-csajok (hu)
prop-hu:imdbId
  • 7572986 (xsd:integer)
prop-hu:játékidő
  • 41 (xsd:integer)
prop-hu:kapcsolódóMűsor
  • Barátok közt (hu)
  • (hu)
  • A Tanár (hu)
  • Válótársak (hu)
  • Szeress most! (hu)
  • Barátok közt (hu)
  • (hu)
  • A Tanár (hu)
  • Válótársak (hu)
  • Szeress most! (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:nyelv
prop-hu:porthuId
  • 193722 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:rendező
  • (hu)
  • Fatér Ambrus (hu)
  • Kinizsi Ottó (hu)
  • Koblicska Örs (hu)
  • Végh „Vozó” Zoltán (hu)
  • (hu)
  • Fatér Ambrus (hu)
  • Kinizsi Ottó (hu)
  • Koblicska Örs (hu)
  • Végh „Vozó” Zoltán (hu)
prop-hu:státusz
  • ismétlik (hu)
  • ismétlik (hu)
prop-hu:url
prop-hu:utolsóSugárzás
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:vezetőProducer
  • Kalamár Tamás (hu)
  • Kalamár Tamás (hu)
prop-hu:vágó
  • (hu)
  • Iván Róbert (hu)
  • Pogány András (hu)
  • (hu)
  • Iván Róbert (hu)
  • Pogány András (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zeneszerző
prop-hu:évadokSzáma
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:író
dc:language
  • magyar
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Oltári csajok (hu)
  • Oltári csajok (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:híresSzerep of
is foaf:primaryTopic of