Property Value
dbo:abstract
  • A One More Day (magyarul: Még egy nap) egy alternatív rockdal, mely Grúziát képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt a grúz Eldrine együttes adta elő angol nyelven. A dal a 2011. február 19-én rendezett grúz nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát. A döntőben nézői szavazatok és egy szakmai zsűri pontjainak összesítése után végzett az első helyen a hétfős mezőnyben. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 10-én rendezett első elődöntőben adták elő, a fellépési sorrendben kilencedikként, a svájci Anna Rossinelli In Love for a While című dala után, és a finn Paradise Oskar Da da dam című dala előtt. Az elődöntőben 74 ponttal a hatodik helyen végzett, így továbbjutott a május 14-i döntőbe. A május 14-i döntőben a fellépési sorrendben huszonötödikként, utolsóként adták elő, a szerb Nina Čaroban című dala után. A szavazás során 110 pontot szerzett, három országtól (Fehéroroszország, Litvánia, Ukrajna) begyűjtve a maximális 12 pontot. Ez a kilencedik helyet jelentette a huszonöt fős mezőnyben. Grúzia sorozatban másodszor végzett az első tíz között, egy évvel korábban szintén a kilencedik helyen zárt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 772436 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2382 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21063195 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • One More Day (hu)
  • One More Day (hu)
prop-hu:dalszerző
prop-hu:döntő
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
prop-hu:elődöntő
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:honlap
prop-hu:következő
prop-hu:nyelv
prop-hu:ország
  • Grúzia (hu)
  • Grúzia (hu)
prop-hu:szövegíró
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2011 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • One More Day (hu)
  • One More Day (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előző of
is foaf:primaryTopic of