Property Value
dbo:abstract
  • Az Orfűi-tavak mesterséges tórendszer Pécstől kb. 10 km-re északnyugatra, a Mecsek északi lábánál helyezkedik el. A mintegy 5 km hosszú tórendszert négy tó alkotja: az Orfűi-tó, a Pécsi-tó, a és a Kovácsszénájai-tó. Az orfűi tórendszert a Vízfő-forrás bő karsztvize táplálja, 32 km²-nyi vízgyűjtő területről, mintegy 4,5 millió m³/évi, jellegzetesen kalcium-hidrogénkarbonátos (CaHCO3) vízhozammal. A tórendszer kialakításának terve még az 1960-as évek elején született meg. Célja a bővizű karsztforrás lehetőségeinek kihasználása, s ezzel egyidejűleg a csatlakozó üdülőterületek létrehozása volt. Elsőként az Orfűi-tó készült el 1962-re, mely 17 kataszteri holdnyi vízfelületével ekkor a tóvilágban a legkisebb volt. A tó Orfű és Mecsekrákos között fekszik. A gátakkal övezett partú tó mára már híres kirándulóközpont, a fürdőzők és horgászok paradicsoma lett. A tónak mint tározónak többirányú rendeltetése van. Az árvízvédelem, üdülőövezet, vízi sportok adottságainak megteremtése mellett a sporthorgászat is kiemelkedő szerepet kapott. A tó vízszintje 70 m-rel magasabban van a Balaton vízszintjénél, átlagosmélysége 3,3 m. A tó mélységi tagozódása érdekes képet mutat a víz 44%-a 3-7 m mély, 56%-a 0-3 m közötti. A tó mellett Malommúzeum és őrléstörténeti kiállítás nyílt, valamint egy erdészeti agancsgyűjtemény is látható itt. Egy szabadtéren elhelyezett vitrinben A hal mint élőlény és táplálék című kiállítást rendeztek be. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 360903 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2867 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23868853 (xsd:integer)
prop-hu:források
  • Vízfő-forrás (hu)
  • Vízfő-forrás (hu)
prop-hu:hely
  • Baranya megye (hu)
  • Baranya megye (hu)
prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Orfű,_tórendszer_a_levegőből.jpg (hu)
  • Orfű,_tórendszer_a_levegőből.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Felül az Orfűi-, jobbra lent a Pécsi-tó (hu)

prop-hu:név
  • Orfűi-tó (hu)
  • Orfűi-tó (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Magyarország (hu)
  • Baranya (hu)
  • Magyarország (hu)
  • Baranya (hu)
prop-hu:szélesség
  • É (hu)
  • É (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 34 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:települések
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Orfűi-tó (hu)
  • Orfűi-tó (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Orfűi-tó (hu)
  • Orfűi-tó (hu)
is foaf:primaryTopic of