Property Value
dbo:abstract
  • Az organum a többszólamú zenei kompozíciók összefoglaló neve a 9–12. században. A többszólamú éneklés minden bizonnyal hosszú múltra tekinthet vissza, ám legkorábbi írott emlékei Európában csak a 9. század legvégéről származnak, a Musica Enchiriadis, nevű traktátusból. Az organum ettől kezdve azt a gyakorlatot testesíti meg, hogy egy gregorián énekhez hozzáénekeltek egy másik szólamot. Ezt az eljárást még sokáig díszítésnek, tekintették. A zenetörténetben kétféle organumot szoktak megkülönböztetni. A régi organum a 9–11. században. Az alapként felhasznált gregorián ének neve itt vox principalis. Eleinte ez a felső szólam, amelyhez alul kvart- vagy kvinttávolságban párhuzamos mozgással hozzáéneklik az új, improvizált szólamot, amelyet ekkor vox organalisnak neveznek. A két szólam valamikor a 11. század folyamán helyet cserélt, és a felülre került vox organalis díszesebb lett. A vox principalis egy hangjára olykor már két vagy három hangot is hozzáénekeltek, és az alsó szólam kezdett lassan megnyúlni. Az új organum a műfaj 12. századi formája. A vox principalis továbbra is az alsó szólam, a neve ekkor már („ének”: utalás a gregorián eredetre) vagy tenor („tartó” szólam), a vox organalisé pedig duplum vagy superius. A tenor mérhetetlenül megnyúlik, egy hangját akár egy percig is kitartják, így rengeteg hang énekelhető rá a duplumban. Ezáltal az a kötöttség is megszűnik, hogy a duplumban egy szótagra egy vagy legfeljebb két hang juthat, így a duplum szinte teljesen szabadon díszítheti a tenort vagy cantust. Az így keletkező, lassan áradó részeket a jóval fürgébb diszkantáló szakaszok ellensúlyozzák. Ez tehát a másik újdonság, hogy a diszkantáló részekben a párhuzamos mozgást lassan felváltja a szólamok ellenmozgása, a punctus contra punctum. A harmadik újdonság a harmadik szólam, a triplum megjelenésével születik meg. Két énekes még tudott szabadon, ritmikai kötöttségek nélkül improvizálni, és így a kétszólamú organum még megőrizte a gregorián ének szabadon áradó jellegét. Három, de még inkább négy különböző szólam esetén azonban már szükség van előre meghatározott ritmusképletekre, amelyek a szólamokat egybetartják. Ezt a megalkotásával érték el a 12. század organumszerzői. Az organum fénykora a 12. századi Notre-Dame iskola, Leoninus és Perotinus két-, három- és négyszólamú kompozíciói. Az organum még a 13. század első felében is nagy népszerűségnek örvendett egész Nyugat-Európában, de aztán lassan kiment a divatból. Legtovább Angliában tartotta magát. (hu)
  • Az organum a többszólamú zenei kompozíciók összefoglaló neve a 9–12. században. A többszólamú éneklés minden bizonnyal hosszú múltra tekinthet vissza, ám legkorábbi írott emlékei Európában csak a 9. század legvégéről származnak, a Musica Enchiriadis, nevű traktátusból. Az organum ettől kezdve azt a gyakorlatot testesíti meg, hogy egy gregorián énekhez hozzáénekeltek egy másik szólamot. Ezt az eljárást még sokáig díszítésnek, tekintették. A zenetörténetben kétféle organumot szoktak megkülönböztetni. A régi organum a 9–11. században. Az alapként felhasznált gregorián ének neve itt vox principalis. Eleinte ez a felső szólam, amelyhez alul kvart- vagy kvinttávolságban párhuzamos mozgással hozzáéneklik az új, improvizált szólamot, amelyet ekkor vox organalisnak neveznek. A két szólam valamikor a 11. század folyamán helyet cserélt, és a felülre került vox organalis díszesebb lett. A vox principalis egy hangjára olykor már két vagy három hangot is hozzáénekeltek, és az alsó szólam kezdett lassan megnyúlni. Az új organum a műfaj 12. századi formája. A vox principalis továbbra is az alsó szólam, a neve ekkor már („ének”: utalás a gregorián eredetre) vagy tenor („tartó” szólam), a vox organalisé pedig duplum vagy superius. A tenor mérhetetlenül megnyúlik, egy hangját akár egy percig is kitartják, így rengeteg hang énekelhető rá a duplumban. Ezáltal az a kötöttség is megszűnik, hogy a duplumban egy szótagra egy vagy legfeljebb két hang juthat, így a duplum szinte teljesen szabadon díszítheti a tenort vagy cantust. Az így keletkező, lassan áradó részeket a jóval fürgébb diszkantáló szakaszok ellensúlyozzák. Ez tehát a másik újdonság, hogy a diszkantáló részekben a párhuzamos mozgást lassan felváltja a szólamok ellenmozgása, a punctus contra punctum. A harmadik újdonság a harmadik szólam, a triplum megjelenésével születik meg. Két énekes még tudott szabadon, ritmikai kötöttségek nélkül improvizálni, és így a kétszólamú organum még megőrizte a gregorián ének szabadon áradó jellegét. Három, de még inkább négy különböző szólam esetén azonban már szükség van előre meghatározott ritmusképletekre, amelyek a szólamokat egybetartják. Ezt a megalkotásával érték el a 12. század organumszerzői. Az organum fénykora a 12. századi Notre-Dame iskola, Leoninus és Perotinus két-, három- és négyszólamú kompozíciói. Az organum még a 13. század első felében is nagy népszerűségnek örvendett egész Nyugat-Európában, de aztán lassan kiment a divatból. Legtovább Angliában tartotta magát. (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 56606 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3005 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21733391 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Organum (hu)
  • Organum (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of