| dbo:abstract
|
- A PDP–8 egy 12 bites számítógéptípus, a PDP számítógép-család tagja volt az 1960-as években. A Digital Equipment Corporation (DEC) cég a típust 1965. március 22-én vezette be. Ez a gép volt az első széles körben elterjedt miniszámítógép: több mint 50 000 példányt adtak el belőle, így a legnagyobb példányszámban eladott számítógép volt a maga korában. Sikerének titka – saját korához viszonyított – kis mérete (elfért egy asztalon) és alacsony ára volt (piacra kerülésekor 20 000 dollárba, öt évvel később 5000 dollárba került). A gépet kifejezetten kisméretű, olcsó és nagy sebességű tudományos számítógépnek tervezték, amely a lehető legkevesebb hardverrel felépíthető. A tervezési célok között elsődleges volt, hogy a géphez a hagyományos be-/kimeneti perifériák csatlakoztathatók legyenek és képes legyen együttműködni a mérési és szabályozási alkalmazásokban használt különféle analóg mérőeszközökkel. A gép emellett önállóan egy általános célú kisszámítógépként működött. A gép vezető tervezője Edson de Castro, a cég későbbi megalapítója volt. Az első, informálisan „Straight–8” néven emlegetett PDP–8 modell ún. flip chip kártyákra szerelt, dióda-tranzisztor logikájú áramköri panelekből épült fel, maga a gép egy kisebb hűtőgép méretű volt. Ezt követte a PDP–8/S modell, amely asztali és fiókos (rack-mount) változatokban jelent meg. A PDP–8/S kisebb és olcsóbb, ugyanakkor mérhetetlenül lassúbb is volt az elődjénél, a benne alkalmazott egybites soros ALU megvalósításnak köszönhetően. Ehhez a géphez egyetlen háttértároló eszköz volt elérhető, a DF32 jelű lemezegység. A későbbi rendszerekben (PDP–8/I és /L, PDP–8/E, /F, és /M, valamint a PDP–8/A) már visszatért a gyorsabb párhuzamos megvalósítás, ami azonban az olcsóbb TTL MSI logikán alapult. A legtöbb mai napig fennmaradt PDP–8-as ebből az időszakból származik. A legáltalánosabb modell a PDP–8/E, mivel ehhez I/O eszközök sokasága volt elérhető és gyakran általános célú számítógépnek használták. A személyi számítógépek 1975-ös megjelenésétől kezdve az olcsó mikroprocesszorokra épülő rendszerek, mint pl. a MITS Altair, majd később a , Apple II és mások, kezdték uralni az általános célú kisszámítógépek piacát. Az utolsó forgalomba került PDP–8 az 1979-es "CMOS–8s" nevű modell volt, ez már egy egyedi CMOS mikroprocesszort tartalmazott. A gép üzletileg megbukott, a versenyképtelen árazás miatt. A CMOS–8s sírját az 1981-ben megjelent IBM PC ásta meg, amely gyorsan beterítette az általános célú kisszámítógép-piacot. A mikroprocesszort és kiegészítő csipjeit az egészen 1982-ig forgalmazta, az Intersil 6100 család tagjaiként. A kis energiaigényű CMOS csipeket katonai beágyazott rendszerekben használták. (hu)
- A PDP–8 egy 12 bites számítógéptípus, a PDP számítógép-család tagja volt az 1960-as években. A Digital Equipment Corporation (DEC) cég a típust 1965. március 22-én vezette be. Ez a gép volt az első széles körben elterjedt miniszámítógép: több mint 50 000 példányt adtak el belőle, így a legnagyobb példányszámban eladott számítógép volt a maga korában. Sikerének titka – saját korához viszonyított – kis mérete (elfért egy asztalon) és alacsony ára volt (piacra kerülésekor 20 000 dollárba, öt évvel később 5000 dollárba került). A gépet kifejezetten kisméretű, olcsó és nagy sebességű tudományos számítógépnek tervezték, amely a lehető legkevesebb hardverrel felépíthető. A tervezési célok között elsődleges volt, hogy a géphez a hagyományos be-/kimeneti perifériák csatlakoztathatók legyenek és képes legyen együttműködni a mérési és szabályozási alkalmazásokban használt különféle analóg mérőeszközökkel. A gép emellett önállóan egy általános célú kisszámítógépként működött. A gép vezető tervezője Edson de Castro, a cég későbbi megalapítója volt. Az első, informálisan „Straight–8” néven emlegetett PDP–8 modell ún. flip chip kártyákra szerelt, dióda-tranzisztor logikájú áramköri panelekből épült fel, maga a gép egy kisebb hűtőgép méretű volt. Ezt követte a PDP–8/S modell, amely asztali és fiókos (rack-mount) változatokban jelent meg. A PDP–8/S kisebb és olcsóbb, ugyanakkor mérhetetlenül lassúbb is volt az elődjénél, a benne alkalmazott egybites soros ALU megvalósításnak köszönhetően. Ehhez a géphez egyetlen háttértároló eszköz volt elérhető, a DF32 jelű lemezegység. A későbbi rendszerekben (PDP–8/I és /L, PDP–8/E, /F, és /M, valamint a PDP–8/A) már visszatért a gyorsabb párhuzamos megvalósítás, ami azonban az olcsóbb TTL MSI logikán alapult. A legtöbb mai napig fennmaradt PDP–8-as ebből az időszakból származik. A legáltalánosabb modell a PDP–8/E, mivel ehhez I/O eszközök sokasága volt elérhető és gyakran általános célú számítógépnek használták. A személyi számítógépek 1975-ös megjelenésétől kezdve az olcsó mikroprocesszorokra épülő rendszerek, mint pl. a MITS Altair, majd később a , Apple II és mások, kezdték uralni az általános célú kisszámítógépek piacát. Az utolsó forgalomba került PDP–8 az 1979-es "CMOS–8s" nevű modell volt, ez már egy egyedi CMOS mikroprocesszort tartalmazott. A gép üzletileg megbukott, a versenyképtelen árazás miatt. A CMOS–8s sírját az 1981-ben megjelent IBM PC ásta meg, amely gyorsan beterítette az általános célú kisszámítógép-piacot. A mikroprocesszort és kiegészítő csipjeit az egészen 1982-ig forgalmazta, az Intersil 6100 család tagjaiként. A kis energiaigényű CMOS csipeket katonai beágyazott rendszerekben használták. (hu)
|
