Property Value
dbo:abstract
  • Paestum az UNESCO világörökség részeként elismert romváros Campania vidékén, Salerno megyében, Olaszországban. A hely Capaccio községhez tartozik. A várost Poseidonia néven i. e. 600-ban szübariszi görögök alapították. Virágzásáról a Kr. e. 5. és 6. századi nagy templomok tanúskodnak, amelyek romjai a mai napig láthatóak. Kr. e. 273-ban a lukániaiak meghódították és Phaistos néven latin tartomány lett. A római császárság idejében a város veszített mind a jólét, mind a fontosság terén. A 9. századi szaracén, illetve a 11. századi normann pusztítások következtében lakatlanná vált. Hanyatlását a környék elmocsarasodása és a maláriaveszély is siettette. A lakosság a betegséget kerülendő elmenekült egy magasabban fekvő területre, ahol megalapították Capaccio települést. Paestum az görög és római időkből jelentős műemlékekkel szolgál. Különös jelentőséggel bír a három dór templom, amelyek a stílus építészeti korszakában mintaértékűnek számítanak. Az ősi bazilika (Kr. e. 450-ben), amely Hérának volt szentelve, az egyik legnagyobb görög kőtemplom volt a maga idejében. Athéné temploma (Kr. e. 500-ban) (korábban Cerest tisztelték benne) jelentősen kisebb, de formában kiemelkedőbb. A Poszeidón-templom (Kr. e. 450-ben), úgyszintén Hérának szentelt, az akkoriban emelt olimpiai Zeusz-templom építészeti formáját idézi. Továbbá egy kisebb amfiteátrum, a polgárok gyülekezőhelye, a fórum, és a római idő számos nyilvános épülete érdemel említést. Ugyancsak jó állapotban van a 4,75 km hosszúságú városfal, amely lukániai és római építészeti korszakokra tesz tanúbizonyságot. A négy városkapu római korú. A múzeum a dél-olaszországi ókori görög kultúra leleteinek gyűjteményét mutatja be valamint a Paestum környékén talált tárgyakat állították ki, főként a görög és lukániai temetőkből. Ezenkívül számos vázát, fegyvert és festett kőtálat, ez utóbbiak koporsófödélként vagy oldalfalként szolgáltak. A 11. század után Paestum feledésbe merült, és csak a 18. században fedezték fel, egy időben Pompeiivel és Herculaneummal. A település újra felfedezését nagy érdeklődés övezte. (hu)

dbo:country
dbo:creationYear
  • 1998-01-01 (xsd:gYear)
dbo:requirement
  • III, IV
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 191440 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4553 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23880274 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)

prop-hu:kritériumok
  • III, IV (hu)
  • III, IV (hu)
prop-hu:kép
  • Paestum BW 2013-05-17 15-01-57.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Poszeidón temploma (hu)
  • Poszeidón temploma (hu)
prop-hu:név
  • A Cilento és Vallo di Diano Nemzeti Park, Paestum és Velia régészeti lelőhelyeivel és a Padulai karthauzi kolostor (hu)

prop-hu:ország
  • Olaszország (hu)
  • Olaszország (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 40 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciója
  • bottom (hu)
  • bottom (hu)
prop-hu:típus
  • Kulturális helyszín (hu)
  • Kulturális helyszín (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommons
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:év
  • 1998 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Paestum (hu)
  • Paestum (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • ACilento és Vallo di Diano Nemzeti Park, Paestum ésVeliarégészeti lelőhelyeivel és a Padulai karthauzi kolostor (hu)

is dbo:frazioni of
is prop-hu:felirat of
is foaf:primaryTopic of