| dbo:abstract
|
- A Pangea vagy Pangaea (ógörög Παγγαία, azaz „az egész föld”) az a szuperkontinens, amely a paleozoikum és mezozoikum korszakokban létezett és amelyből a lemeztektonikai mozgások révén kivált minden mai kontinens. A nevet először a német Alfred Wegener használta, aki 1912. január 6-án a frankfurti Senckenberg Naturmuseumban ismertette elméletét a Német Földtani Társulat számára a Pangea szuperkontinensről, amely évmilliók folyamán részekre tagolódott, majd a darabok – mozgásuk révén – mai helyükre kerültek. Nagy műve, a Die Entstehung der Kontinente und Ozeane (A kontinensek és az óceánok eredete) 1912-ben jelent meg. Az 1922-ben napvilágot látott harmadik kiadást sok nyelvre lefordították. Ezt a művet tekintik a kontinensvándorlás elmélete és az abból kifejlődött lemeztektonika alapkövének. A Pangea nagyjából vastag kifli alakú volt, a két begörbülő vége a Tethys-tengert fogta közre. A kontinens hatalmas mérete miatt belső területei nagyon szárazak lehettek. A szárazföldi állatok a Pangeán keresztül gyakorlatilag a mai Északi-sarktól a Déli-sarkig szabadon vándorolhattak. A szuperkontinenst körbefogó ősóceán a Panthalassza nevet kapta. A Pangea mintegy 180 millió évvel ezelőtt (mya) kezdett darabokra törni, a jura korban, először délen Gondwana, északon Laurázsia kontinensekre, amelyek később tovább töredeztek és megszülettek a mai kontinensek. Nem a Pangea volt az első szuperkontinens. A fellelhető bizonyítékokból a tudósok rekonstruálták a 600 millió évvel ezelőtt létrejött, Pannotiának nevezett elődjét, amely 50 millió évig létezett. Egy másik, a Rodinia egy még korábbi lehetséges szuperkontinens, kb. 1,1 milliárd évvel ezelőtt születhetett és 750 millió évvel ezelőtt töredezett szét. (hu)
- A Pangea vagy Pangaea (ógörög Παγγαία, azaz „az egész föld”) az a szuperkontinens, amely a paleozoikum és mezozoikum korszakokban létezett és amelyből a lemeztektonikai mozgások révén kivált minden mai kontinens. A nevet először a német Alfred Wegener használta, aki 1912. január 6-án a frankfurti Senckenberg Naturmuseumban ismertette elméletét a Német Földtani Társulat számára a Pangea szuperkontinensről, amely évmilliók folyamán részekre tagolódott, majd a darabok – mozgásuk révén – mai helyükre kerültek. Nagy műve, a Die Entstehung der Kontinente und Ozeane (A kontinensek és az óceánok eredete) 1912-ben jelent meg. Az 1922-ben napvilágot látott harmadik kiadást sok nyelvre lefordították. Ezt a művet tekintik a kontinensvándorlás elmélete és az abból kifejlődött lemeztektonika alapkövének. A Pangea nagyjából vastag kifli alakú volt, a két begörbülő vége a Tethys-tengert fogta közre. A kontinens hatalmas mérete miatt belső területei nagyon szárazak lehettek. A szárazföldi állatok a Pangeán keresztül gyakorlatilag a mai Északi-sarktól a Déli-sarkig szabadon vándorolhattak. A szuperkontinenst körbefogó ősóceán a Panthalassza nevet kapta. A Pangea mintegy 180 millió évvel ezelőtt (mya) kezdett darabokra törni, a jura korban, először délen Gondwana, északon Laurázsia kontinensekre, amelyek később tovább töredeztek és megszülettek a mai kontinensek. Nem a Pangea volt az első szuperkontinens. A fellelhető bizonyítékokból a tudósok rekonstruálták a 600 millió évvel ezelőtt létrejött, Pannotiának nevezett elődjét, amely 50 millió évig létezett. Egy másik, a Rodinia egy még korábbi lehetséges szuperkontinens, kb. 1,1 milliárd évvel ezelőtt születhetett és 750 millió évvel ezelőtt töredezett szét. (hu)
|
