Property Value
dbo:abstract
  • A Panzerkampfwagen VI, más néven Tiger (magyarul Tigris) harckocsi minden tekintetben a második világháborús német haditechnika-fejlesztési erőfeszítések mintapéldája. A típust először 1942 augusztusában vetették be Leningrádhoz közel, a Ladoga-tó térségében. Később szinte az összes hadszíntéren megjelent: a keleti fronton, Észak-Afrikában, Olaszországban, Normandiában, harcolt az Ardennekben és Magyarországon is a Harmadik Birodalom 1945-ös kapitulációjáig. Védettségének és tűzerejének köszönhetően neve egybeforrt a legyőzhetetlenséggel. A szövetségesek főképp nagy teljesítményű, 8,8 cm-es lövege és vastag páncélzata miatt tartottak tőle. Bár harci cselekményei máig legendásak, műszakilag megbízhatatlan és lassú volt. A szövetségesek elsődlegesen leküzdendő harckocsijává lépett elő, a jármű gyenge pontjait azonban hamar kitapasztalták. A háború végére harctéri fölénye egyre csökkent, mivel a szövetségesek egyre hatékonyabb páncéltörő ágyúkat állítottak hadrendbe, valamint a legtöbbet a levegőből küzdötték le. 1945 elején már csak igen kis példányszámban volt szolgálatban, de még Berlin utcáin is harcolt az utolsó napokban. A Tigris megjelenése óriási technikai versenyhez vezetett, mivel a szövetségesek nem rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyek a német nehézpáncélos leküzdéséhez alkalmasak lettek volna. Az amerikaiak az M4 Sherman harckocsit 1940-ben kezdték fejleszteni, 1942-ben állították rendszerbe, és a Tigris rögtön elavulttá tette. Ugyanígy jártak az angolok és a szovjetek valamennyi típusukkal. Megindult az erős páncélozottság és a nagy tűzerő utáni hajsza. A Shermant és a T–34-est egyre erősebb lövegekkel látták el. Kifejlesztették a Sherman Fireflyt kifejezetten a Tigris (később a Párduc) ellen, a szovjetek pedig a teljes löveges harcjármű-állományukat áttervezték és átalakították. A németek nem exportálták egyik szövetséges országnak sem (saját részre is mindig kevés volt belőle), csak saját csapataikat szerelték fel a típussal. A Magyar Királyi Honvédség 10 darabot átvett 1944 őszén a Kárpátok védelmének erősítésére. A legtöbb példányt azonban az elháríthatatlan meghibásodások és az üzemanyaghiány miatt a személyzet felrobbantotta, a megmaradt 1–2 darabot pedig visszaadták a német csapatoknak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 118597 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 76660 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23784590 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • George Forty (hu)
  • George Forty (hu)
prop-hu:coauthors
  • Hart, D (hu)
  • Hart, D (hu)
prop-hu:editor
  • Reviczky Béla (hu)
  • Reviczky Béla (hu)
prop-hu:elsődlegesFegyverzet
  • 8.800000 (xsd:double)
prop-hu:fajlagosTeljesítmény
  • 12.350000 (xsd:double)
prop-hu:fejlécIgazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:felfüggesztés
  • torziós rugó (hu)
  • torziós rugó (hu)
prop-hu:first
  • S. (hu)
  • Steve (hu)
  • S. (hu)
  • Steve (hu)
prop-hu:gyártásiDarabszám
  • 1355 (xsd:integer)
prop-hu:hatótávolság
  • 110 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúság
  • 8.450000 (xsd:double)
prop-hu:igazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:irány
  • vízszintes (hu)
  • vízszintes (hu)
prop-hu:isbn
  • 3 (xsd:integer)
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • TigerITankTunis.jpg (hu)
  • Bundesarchiv Bild 101I-721-0397-29, Frankreich, Panzer VI .jpg (hu)
  • Bundesarchiv Bild 101I-721-0398-21A, Frankreich, Panzer VI .jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Egy Tiger I Tuniszban 1943-ban (hu)
  • Egy Tiger I Tuniszban 1943-ban (hu)
prop-hu:last
  • Crawford (hu)
  • Hart (hu)
  • Fleischer, Wolfgang – Scheibert, Horst (hu)

prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:lábléc
  • Tornyának kétféle változata könnyen megismerhető a lövegpajzsól, a Henschelé egyenes, a Porsche íves (hu)

prop-hu:láblécIgazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:magasság
  • 3.140000 (xsd:double)
prop-hu:motor
  • 21000 (xsd:integer)
prop-hu:másodlagosFegyverzet
  • 2 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • (hu)
  • Tigris harckocsi (hu)
  • (hu)
  • Tigris harckocsi (hu)
prop-hu:publisher
  • Athenaeum 2000 Kiadó (hu)
  • Hajja & Fiai Könyvkiadó (hu)
  • Podzun-Pallas-Verlag GmbH (hu)
  • Athenaeum 2000 Kiadó (hu)
  • Hajja & Fiai Könyvkiadó (hu)
  • Podzun-Pallas-Verlag GmbH (hu)
prop-hu:páncélzat
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:sebesség
  • 38 (xsd:integer)
prop-hu:series
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:személyzet
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:szélesség
  • 3.720000 (xsd:double)
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:szöveg
  • Henschel-tornyos Királytigris 1944 júniusában (hu)
  • Porsche-tornyos Királytigrisek 1944 júniusában (hu)

prop-hu:teljesítmény
  • /515 kW (hu)
  • /515 kW (hu)
prop-hu:title
  • Harckocsik a II. világháborúban (hu)
  • Tankok világenciklopédiája (hu)
  • A II. világháború német páncélosai (hu)
  • Panzerkampfwagen Tiger (hu)

prop-hu:típus
prop-hu:tömeg
  • 56.9
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • évszám nélkül (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Panzerkampfwagen VI (hu)
  • Panzerkampfwagen VI (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of