Property Value
dbo:abstract
  • Paszer ókori egyiptomi hivatalnok volt a XX. dinasztia idején; Théba polgármestere III. Ramszesz uralkodása alatt. Paszer mindeddig kizárólag kápolnájának díszített építőköveiről ismert. Az épület maradványait III. Ramszesz halotti templomától, Medinet Habutól nyugatra találták meg; itt számos kápolna épült vályogtéglából, melyek belsejét díszített kőtáblákkal rakták ki. Ezek a kápolnák a legmagasabb rangú tisztségviselők számára készültek, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy kápolnájuk a király halotti temploma mellett épülhet fel, nem sokkal később azonban lerombolták őket és köveiket más építkezésekhez használták fel. Paszer kápolnájának számos köve a nyugati erődített kapu kövezetéhez lett felhasználva, majd a kapu pusztulása után közeli sírokhoz használták fel őket. Bár minden jelenet nem rekonstruálható teljes egészében, van közte, ami igen. Az I. fal Paszer hivatalnoki tevékenységének jeleneteit mutatja; itt számos címet visel, köztük „a város (Théba) polgármestere”, „Ámon ünnepségeinek vezetője” és „a város háznagya”. Egy másik falon vallási jelenetek láthatóak, köztük Szokar ünnepe és a neszmet-bárka útja. Paszer feleségét Titinek hívták. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1635570 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2170 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22214805 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Paszer (polgármester, III. Ramszesz) (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of