Property Value
dbo:abstract
  • A Peremoha (ukránul: Перемога , magyar jelentése: győzelem) a harkivi metró 30. állomása, amely a várost észak–dél irányban átszelő vonalon található. Ez a metróvonal kilencedik állomása. 2016. augusztus 19-én nyitották meg. Az állomás mellett található az Olekszijivszkij piac és a Győzelem sugárút (proszpekt Peremohi). Az állomás a nevét a felszínen fölötte futó Győzelem sugárútról (Proszpekt Peremohi) kapta. Eredetileg az állomás neve is proszpekt Peremohi lett volna, végül a Peremoha név maradt. Az állomás építése 1992-ben kezdődött, de pénzhiány miatt több évig állt. Az építés folytatását harkivi polgármester kezdeményezte 2009-ben. Az akkor tervek szerint már 2010-ben megnyitották volna. A tervezett megnyitás következő dátuma 2012. május 7. vagy 8. lett volna, a Győzelem napjára, valamint a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra időzítve, de erre az időpontra sem sikerült befejezni. Időközben az állomásbelsőt át kellett építeni a 2015. áprilisi, a kommunizmus örökségének felszámolása céljából hozott törvényeknek megfelelően (vagyis a szovjet vonatkozású díszítő elemeket módosítani kellett). Az állomást 2016. augusztus 19-én Petro Porosenko elnök nyitotta meg. A tényleges személyforgalom augusztus 25-én indult el. A felszínen átszállási lehetőség áll rendelkezésre a trolibusz- és villamosközlekedéshez. Az állomás a mintegy háromszázezres lakosú lakótelep számára biztosít gyors tömegközlekedési kapcsolatot. Az állomás területén van mobil hálózati lefedettség, három szolgáltató, a , a és a hálózata érhető el. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1408281 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3217 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23658481 (xsd:integer)
prop-hu:cím
prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúsága
  • 102 (xsd:integer)
prop-hu:kivitelező
  • Harkivmetrobud (hu)
  • Harkivmetrobud (hu)
prop-hu:megnyitás
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Harkiv (hu)
  • Harkiv (hu)
prop-hu:szélessége
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:vasútvonal
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építésÉve
  • 1992 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Peremoha (metróállomás) (hu)
  • Peremoha (metróállomás) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of