Property Value
dbo:abstract
  • A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, mely a természetben zajló ökológiai folyamatokat utánozza, veszi mintául. A rendszer minden egyes elemét annak szükségletei, általa nyújtott hasznok, és alapvető tulajdonságai által összehangoltan illeszti az egészbe. A részek közti szinergia a hulladék, az energia-, valamint az emberi munkaerő szükséglet minimalizálásával valósul meg. Modernkori gyakorlati úttörőjének ausztriai gazdálkodót tartják, aki a saját gazdaságát az 1960-as években szervezte meg ezen elvek alapján. Az elméleti alapokat pedig két ausztrál, és , valamint munkatársaik fektették le az 1970-es évek folyamán egy sor publikációjukban. A permakultúra kifejezés a "permanent agriculture", vagyis állandó mezőgazdaság szavakból származik. A permakultúra definíciója szerint: Az 1980-as években alakultak meg az első permakultúrás kísérleti projektek, szövetségek. Bebizonyosodott, hogy a permakultúra elvei megvalósíthatóak a legkülönbözőbb földrajzi, domborzati és éghajlati körülmények között. A permakultúra világmozgalommá vált, napjainkban különböző szövetségek, ökofalvak alakultak világszerte, így Európában is. Magyarországi ökofalvak például: Gyűrűfű, Gömörszőlős, Somogyvámos, , Agostyán, . (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 620589 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5852 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22046708 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Permakultúra (hu)
  • Permakultúra (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of