| dbo:abstract
|
- A perm–triász (röviden: P–Tr) kihalási esemény, közkeletű nevén „Great Dying” („Nagy Kihalás”) mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és triász földtörténeti időszakok határán következett be. Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás: becslések szerint a tengeri fajok 96%-a, a szárazföldi gerinces fajok 70%-a pusztult ki. A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban. A biodiverzitás rendkívül súlyos visszaesése miatt az élővilág talpraállása jóval hosszabb időt vett igénybe a triász elején, mint más jól ismert kihalások után. A kihalás két lépésben történhetett, mintegy ötmillió év különbséggel. Okairól több különböző elmélet létezik. Az első, kisebb lépést valószínűleg fokozatos környezeti változások eredményezték, míg a második, valóban tömeges kihalás egy hirtelen fellépő katasztrófához kötődhet. A perm–triász kihalási eseményt korábban jóval hosszabb folyamatnak vélték. Sokáig időpontjára sem létezett megbízható becslés, illetve az nem volt bizonyított, hogy az egész Földön egy időben következett be. Ma a Kína Szecsuan tartományában lévő földszelvény radiometrikus vizsgálata alapján a tömeges kihalás időpontját 251,941 ± 0,037 és 251,880 ± 0,031 millió évvel ezelőttre tehetjük, de a kihalási ráta ezután csak jóval később csökkent le az átlagos szintre. A tömeges kihalás időpontját egy jelentős negatív δ13C-anomália (a 13-as tömegszámú, „nehéz” szénizotóp arányának csökkenése) is jelzi, hiszen a „könnyű” 12C-t egyébként nagyobb arányban megkötő biomassza tömege lecsökkent. Radiometrikus korhatározásra alkalmatlan rétegsorokban gyakran ez alapján jelölik ki a perm-triász határ helyét. A tengerszint a perm legvégén világszerte lecsökkent, ezért számítanak ritkának a folyamatos tengeri üledékképződést rögzítő perm-triász határszelvények. A triász elején újból globális tengerszint-emelkedés következett be. Nem kizárt, hogy ezek a vízszintingadozások is összefüggésben álltak a kihalással. A perm-triász határon egyes kutatók szerint mind a tengeri, mind a szárazföldi gombák gyakorisága jelentősen megnő. Ez a számukra tápanyagot jelentő nagy mennyiségű elhalt szerves maradványnak tudható be. A „gombacsúcs” azonban nem alkalmas a perm-triász határ kijelölésére, mivel a triász elején még több hasonló kiugrás követi. Újabban ezt az elméletet több kritika érte: egyes gombaspórának tekintett maradványok (például Reduviasporonites) valójában algák lehettek, továbbá a „gombacsúcs” nem tűnik világméretűnek. A kihalás időtartamára vonatkozó becslések még mindig bizonytalanok. Valószínű azonban, hogy a kihalt élőlények túlnyomó része a perm időszak utolsó egymillió évén belül tűnt el. Ezt azonban körülbelül 5 millió évvel korábban már megelőzhette egy kisebb kihalási csúcs, és a kihalási ráta a két említett csúcs közötti időben is meghaladta az átlagosat. (hu)
- A perm–triász (röviden: P–Tr) kihalási esemény, közkeletű nevén „Great Dying” („Nagy Kihalás”) mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és triász földtörténeti időszakok határán következett be. Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás: becslések szerint a tengeri fajok 96%-a, a szárazföldi gerinces fajok 70%-a pusztult ki. A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban. A biodiverzitás rendkívül súlyos visszaesése miatt az élővilág talpraállása jóval hosszabb időt vett igénybe a triász elején, mint más jól ismert kihalások után. A kihalás két lépésben történhetett, mintegy ötmillió év különbséggel. Okairól több különböző elmélet létezik. Az első, kisebb lépést valószínűleg fokozatos környezeti változások eredményezték, míg a második, valóban tömeges kihalás egy hirtelen fellépő katasztrófához kötődhet. A perm–triász kihalási eseményt korábban jóval hosszabb folyamatnak vélték. Sokáig időpontjára sem létezett megbízható becslés, illetve az nem volt bizonyított, hogy az egész Földön egy időben következett be. Ma a Kína Szecsuan tartományában lévő földszelvény radiometrikus vizsgálata alapján a tömeges kihalás időpontját 251,941 ± 0,037 és 251,880 ± 0,031 millió évvel ezelőttre tehetjük, de a kihalási ráta ezután csak jóval később csökkent le az átlagos szintre. A tömeges kihalás időpontját egy jelentős negatív δ13C-anomália (a 13-as tömegszámú, „nehéz” szénizotóp arányának csökkenése) is jelzi, hiszen a „könnyű” 12C-t egyébként nagyobb arányban megkötő biomassza tömege lecsökkent. Radiometrikus korhatározásra alkalmatlan rétegsorokban gyakran ez alapján jelölik ki a perm-triász határ helyét. A tengerszint a perm legvégén világszerte lecsökkent, ezért számítanak ritkának a folyamatos tengeri üledékképződést rögzítő perm-triász határszelvények. A triász elején újból globális tengerszint-emelkedés következett be. Nem kizárt, hogy ezek a vízszintingadozások is összefüggésben álltak a kihalással. A perm-triász határon egyes kutatók szerint mind a tengeri, mind a szárazföldi gombák gyakorisága jelentősen megnő. Ez a számukra tápanyagot jelentő nagy mennyiségű elhalt szerves maradványnak tudható be. A „gombacsúcs” azonban nem alkalmas a perm-triász határ kijelölésére, mivel a triász elején még több hasonló kiugrás követi. Újabban ezt az elméletet több kritika érte: egyes gombaspórának tekintett maradványok (például Reduviasporonites) valójában algák lehettek, továbbá a „gombacsúcs” nem tűnik világméretűnek. A kihalás időtartamára vonatkozó becslések még mindig bizonytalanok. Valószínű azonban, hogy a kihalt élőlények túlnyomó része a perm időszak utolsó egymillió évén belül tűnt el. Ezt azonban körülbelül 5 millió évvel korábban már megelőzhette egy kisebb kihalási csúcs, és a kihalási ráta a két említett csúcs közötti időben is meghaladta az átlagosat. (hu)
|
