Property Value
dbo:abstract
  • Petter Solberg (Askim, 1974. november 18. –) norvég autóversenyző, a 2003-as rali-világbajnokság győztese, tizenháromszoros rali-világbajnoki futamgyőztes. Colin McRae és Richard Burns után ő a harmadik olyan versenyző, aki a Subaru csapatával egyéni világbajnoki címet nyert. Bátyja, Henning Solberg szintén autóversenyző. 1998-ban debütált a rali-világbajnokságon. A 2002-es brit versenyen elért győzelmével megszerezte hazája első sikerét a sorozatban. 2003-ban, a alakulatával egyéni világbajnoki címet szerzett. Az ezt követő két szezonban legnagyobb riválisával, Sébastien Loebbel küzdött a bajnoki elsőségért, ám mind a két évben alulmaradt francia ellenfelével szemben. A Subaru kivonulását követően, 2009-ben, Petter saját csapatot alapított, amellyel kezdetben egy Citroën Xsara WRC-vel, majd egy Citroën C4 WRC-vel vett részt a világbajnokság versenyein. 2011-ig privát alakulatában volt jelen a sorozatban, majd 2012-ben visszatért a Fordhoz gyári pilótaként.2013-ban a sorozatban indult. 2014-től sorozatban versenyzik, ahol első évében sikerült megnyerni a bajnokságot, majd második évében sikerült meg is védenie azt, ezzel ezidáig a sportág kétszeres bajnoka. Pályafutása jelentős részében a walesi Phil Mills volt a navigátora. Együtt 152 világbajnoki versenyen vettek részt, egy bajnoki címet és tizenhárom győzelmet szereztek a világbajnokságon. Mills a 2010-es portugál ralit követően a visszavonulás mellett döntött, helyét a brit Chris Patterson vette át. A skandináv raliversenyzőkhöz hasonlóan Petter is murvás futamokon érte el sikerei nagy részét. Tizenhárom világbajnoki győzelméből mindössze egyet jegyez aszfalton, és további egy született havas borítású pályákon. A kivételével – ahol Solberg négy alkalommal is nyerni tudott – az összes többi győzelmét különböző versenyeken érte el. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 202765 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 94750 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23839092 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1998 (xsd:integer)
prop-hu:csapat
  • Ford, Subaru, privát Citroën (hu)
  • Ford, Subaru, privát Citroën (hu)
prop-hu:dobogósHelyezések
  • 52 (xsd:integer)
prop-hu:elsőGyőzelem
  • 2002 (xsd:integer)
prop-hu:elsőNagydíj
  • 1998 (xsd:integer)
prop-hu:győzelmek
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Petter Solberg WRC 2008.jpg (hu)
  • Petter Solberg WRC 2008.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Solberg 2008-ban, az argentin ralin (hu)

prop-hu:legutóbbiGyőzelem
  • 2005 (xsd:integer)
prop-hu:legutóbbiNagydíj
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:nagydíjakSzáma
  • 190 (xsd:integer)
prop-hu:nemzetiség
  • Norvég (hu)
  • Norvég (hu)
prop-hu:név
  • Petter Solberg (hu)
  • Petter Solberg (hu)
prop-hu:szakaszGyőzelmek
  • 460 (xsd:integer)
prop-hu:vbPontok
  • 853 (xsd:integer)
prop-hu:világbajnokiCímek
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Petter Solberg (hu)
  • Petter Solberg (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:rd1Team of
is foaf:primaryTopic of