| dbo:abstract
|
- A phanszori (hangul: 판소리, RR: pansori) vagy koreai népi opera egy narratív zenei előadásmód a koreai kultúrában, hasonló az énekbeszédhez. Az előadás szereplői az énekes, aki énekkel, narrációval és dramatizált testbeszéddel, kezében legyezővel egy történetet mesél el, és a dobos, aki kíséri. Az előadás több órás is lehet. A phanszori (pansori) a phan (pan) („tér, szabadtér”) és szori (sori) („hang” vagy „éneklés”) szavak összetétele, eredetileg ugyanis nyílt tereken, például piactereken léptek fel az előadók. A műfaj eredete a 17. század végére vezethető vissza, valószínűleg a sámánénekekből fejlődött ki. Ma már csak öt eredeti phanszori (pansori)művet ismernek, azonban a 20. században születtek új darabok is. Az idők folyamán többféle változata is kialakult, így van például kajagum (kayagum)kísérettel előadott phanszori (pansori) és létezik színházban előadott, több szereplős változat is. A phanszori (pansori) összetett zenei és énektechnikát kíván meg a művelőitől, ahol a dobos szerepe éppen olyan lényeges, mint az énekesé. Eredetileg interaktív műfaj, ahol a közönség is aktívan részt vett az előadásban. A műfaj legkiválóbb képviselőit mesterénekesnek nevezik, a Csoszon (Joseon)-korban a legjobb mesterénekeseket a nemesség is megbecsülte, alacsony származásuk ellenére is. Egyes nagy mesterek iskolákat hozták létre, melyeknek saját jellegzetességeik voltak énektechnika és előadásmód terén. Az eredetileg csak férfiak által művelt műfajba később a nők is bekapcsolódtak. A modern Dél-Koreában a hagyomány őrzésével foglalkozó legkiválóbb phanszori (pansori)énekeseket az állam „élő nemzeti kinccsé” nyilvánította. 2008-ban a phanszori (pansori)t az UNESCO felvette az emberiség kulturális örökségének listájára. (hu)
- A phanszori (hangul: 판소리, RR: pansori) vagy koreai népi opera egy narratív zenei előadásmód a koreai kultúrában, hasonló az énekbeszédhez. Az előadás szereplői az énekes, aki énekkel, narrációval és dramatizált testbeszéddel, kezében legyezővel egy történetet mesél el, és a dobos, aki kíséri. Az előadás több órás is lehet. A phanszori (pansori) a phan (pan) („tér, szabadtér”) és szori (sori) („hang” vagy „éneklés”) szavak összetétele, eredetileg ugyanis nyílt tereken, például piactereken léptek fel az előadók. A műfaj eredete a 17. század végére vezethető vissza, valószínűleg a sámánénekekből fejlődött ki. Ma már csak öt eredeti phanszori (pansori)művet ismernek, azonban a 20. században születtek új darabok is. Az idők folyamán többféle változata is kialakult, így van például kajagum (kayagum)kísérettel előadott phanszori (pansori) és létezik színházban előadott, több szereplős változat is. A phanszori (pansori) összetett zenei és énektechnikát kíván meg a művelőitől, ahol a dobos szerepe éppen olyan lényeges, mint az énekesé. Eredetileg interaktív műfaj, ahol a közönség is aktívan részt vett az előadásban. A műfaj legkiválóbb képviselőit mesterénekesnek nevezik, a Csoszon (Joseon)-korban a legjobb mesterénekeseket a nemesség is megbecsülte, alacsony származásuk ellenére is. Egyes nagy mesterek iskolákat hozták létre, melyeknek saját jellegzetességeik voltak énektechnika és előadásmód terén. Az eredetileg csak férfiak által művelt műfajba később a nők is bekapcsolódtak. A modern Dél-Koreában a hagyomány őrzésével foglalkozó legkiválóbb phanszori (pansori)énekeseket az állam „élő nemzeti kinccsé” nyilvánította. 2008-ban a phanszori (pansori)t az UNESCO felvette az emberiség kulturális örökségének listájára. (hu)
|
