| dbo:abstract
|
- A philosophia perennis (néhol bővebben: philosophia perennis et universalis, vagy rövidítve: sophia perennis, esetleg religio perennis) vagy más szavakkal: örök filozófia vagy halhatatlan bölcsesség olyan filozófiai elképzelés, mely a világ minden vallási hagyománya mögött egyetlen, közös metafizikai igazságot, Primordiális Tradíciót, vagy eredetet feltételez, melyből minden ezoterikus és exoterikus tudás és tan kifejlődött. E perennializmusnak is nevezett szemlélet gyökerei a reneszánsz ember megújult érdeklődésében gyökereznek az újplatonizmus Egy-ről, mint Legfőbb Jóról kialakított ideái iránt, mely Egyből árad ki minden létezés. Marsilio Ficino (1433–1499) a hermetizmus egyesítésére törekedett a görög, illetve a zsidó-keresztény gondolkodással, megkülönböztette az ún. prisca theologiát, mely minden korban megtalálható volt. Giovanni Pico della Mirandola (1463–94) azt állította, hogy az igazság több hagyományban is megtalálható. Célul tűzte ki Platón és Arisztotelész gondolkodásának összehangolását és felfedezte a prisca teologia jellegzetességeit Averroës (Ibn Rusd) munkáiban, a Koránban, a Kabbalában és más forrásokban. (1497–1548) alkotta meg a philosophia perennis fogalmát. Népszerűbb értelmezések is léteznek az univerzalizmus mellett, mely szerint minden vallásnak - a különbözőségek leple alatt - megvan a közös igazságalapja. A XIX. századi transzcendentalizmus a metafizikai Igazság és az univerzializmus elgondolásait terjesztette és lelkesítőleg hatott az unitarianizmusra és sok hívet szerzett magának az indiai elit körében. A XIX. század vége felé a Teozófiai Társulat tovább népszerűsítette az univerzializmust nyugaton, illetve a gyarmatokon. A XX. században a neohinduizmus által inspirált Tradicionalista iskola révén tett szert további népszerűségre az univerzializmus az angolajkú világban, valamint Aldous Huxley könyve, a "The Perennial Philosophy" hatására, mely ugyanezekből nyert ihletet. (hu)
- A philosophia perennis (néhol bővebben: philosophia perennis et universalis, vagy rövidítve: sophia perennis, esetleg religio perennis) vagy más szavakkal: örök filozófia vagy halhatatlan bölcsesség olyan filozófiai elképzelés, mely a világ minden vallási hagyománya mögött egyetlen, közös metafizikai igazságot, Primordiális Tradíciót, vagy eredetet feltételez, melyből minden ezoterikus és exoterikus tudás és tan kifejlődött. E perennializmusnak is nevezett szemlélet gyökerei a reneszánsz ember megújult érdeklődésében gyökereznek az újplatonizmus Egy-ről, mint Legfőbb Jóról kialakított ideái iránt, mely Egyből árad ki minden létezés. Marsilio Ficino (1433–1499) a hermetizmus egyesítésére törekedett a görög, illetve a zsidó-keresztény gondolkodással, megkülönböztette az ún. prisca theologiát, mely minden korban megtalálható volt. Giovanni Pico della Mirandola (1463–94) azt állította, hogy az igazság több hagyományban is megtalálható. Célul tűzte ki Platón és Arisztotelész gondolkodásának összehangolását és felfedezte a prisca teologia jellegzetességeit Averroës (Ibn Rusd) munkáiban, a Koránban, a Kabbalában és más forrásokban. (1497–1548) alkotta meg a philosophia perennis fogalmát. Népszerűbb értelmezések is léteznek az univerzalizmus mellett, mely szerint minden vallásnak - a különbözőségek leple alatt - megvan a közös igazságalapja. A XIX. századi transzcendentalizmus a metafizikai Igazság és az univerzializmus elgondolásait terjesztette és lelkesítőleg hatott az unitarianizmusra és sok hívet szerzett magának az indiai elit körében. A XIX. század vége felé a Teozófiai Társulat tovább népszerűsítette az univerzializmust nyugaton, illetve a gyarmatokon. A XX. században a neohinduizmus által inspirált Tradicionalista iskola révén tett szert további népszerűségre az univerzializmus az angolajkú világban, valamint Aldous Huxley könyve, a "The Perennial Philosophy" hatására, mely ugyanezekből nyert ihletet. (hu)
|
