Property Value
dbo:Work/runtime
  • 2.9833333333333334
dbo:abstract
  • A Picture This egy dal az amerikai Blondie rockegyüttes 1979-es Parallel Lines albumáról. Ez volt a negyedik kislemezük, amely a kiadásában jelent meg, és az első, amelyet már Mike Chapman producer felügyelete mellett vettek fel. A Parallel Linesról elsőként jelent meg kislemezen, és 1978 őszén a 12. helyet érte el az angol slágerlistán – ez volt a harmadik Top 20-as kislemezük, több országban felkerült a listákra, bár Amerikában nem jelent meg kislemezen. A dalt az együttes legfőbb dalszerzői írták: Chris Stein, Debbie Harry és Jimmy Destri. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy Harry és Stein együtt dolgozott Destrivel, aki az együttes több sikeres dalát megírta, köztük az 1999-es visszatérést jelentő t és az Atomicot. A kislemez B-oldalán a Fade Away and Radiate című dal szerepelt, ebben , a King Crimson tagja játszott gitáron. Több válogatásalbumra is felkerült: (1998), (2005) és (2006). A Picture This szerepelt az együttes első válogatásalbumának, az 1981-es -nak a nemzetközi kiadásán. Picture This – The Many Faces of Blondie volt a címe a legendás fotográfus, Mick Rock 2004-ben megjelent könyvének. A kislemez borítója, melyen Harry egy bakelitlemezt nyal meg, egyike lett az együttest leginkább szimbolizáló ikonikus fotóiknak. A képet felhasználták az 1994-ben megjelentő válogatásalbum borítóján. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 179.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Picture This (hu)
  • (hu)
  • Picture This (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 334604 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2762 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21810817 (xsd:integer)
prop-hu:albumon
prop-hu:cím
  • Picture This (hu)
  • Picture This (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • (I’m Always Touched by Your) Presence, Dear (hu)

prop-hu:felvételek
  • 1978 (xsd:integer)
prop-hu:formátum
  • 7.0
prop-hu:hossz
  • 179.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Picture This (hu)
  • (hu)
  • Picture This (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:következő
  • (hu)
  • I’m Gonna Love You Too (hu)
  • (hu)
  • I’m Gonna Love You Too (hu)
prop-hu:megjelent
  • 1978 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:stílus
prop-hu:szerzők
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Picture This (hu)
  • Picture This (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:kislemez of
is prop-hu:title of
is foaf:primaryTopic of