Property Value
dbo:abstract
  • A Pigou-féle adó ( brit közgazdász után) egy olyan ökológiai adó, ami valamilyen tevékenység negatív társadalmi hatásait igyekszik ellensúlyozni azzal, hogy adót vet ki a tevékenységet végzőre. Ha pl. egy folyó felső szakaszán egy szennyező üzem működik, lejjebb pedig a horgászok kárt szenvednek tőle, pigoui adóval az üzem termelése elfogadható szennyezéssel együttjáró mértékűre csökkenthető, illetve a befolyó adóból a horgászok kára enyhíthető. Az elképzelés alapja, hogy az üzem költségei között nem jelenik meg a környezet szennyezésével okozott kár, helyette ezt a horgászok kénytelenek megfizetni. Az adó kivetésével az üzem már a szennyezés költségét – vagy legalábbis egy részét – is kénytelen figyelembe venni, azaz sikerül a keletkező internalizálni. Felfogható pigou-i adóként az üzemanyag vagy a cigaretta árába beépített adótartalom, illetve klasszikusan ilyen a néhány nagyvárosban bevezetett dugódíj is. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 53832 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1286 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23128503 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Pigou-adó (hu)
  • Pigou-adó (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of