Property Value
dbo:abstract
  • Pikali Gerda (Hódmezővásárhely, 1978. július 4. –) magyar színésznő, szinkronszínész. Jelenleg az Újszínház, a József Attila Színház, a Hatszín Teátrum és a Körúti Színház társulatának tagja. Több különböző műfajban megállja a helyét. Olyan színdarabokban látható, mint A funtineli boszorkány, a Feketeszárú cseresznye, a Lila ákác vagy az Eldorádó. Korábban játszott a Madách Színház, az Örkény István Színház, a Jászai Mari Színház, a Thália Színház és a Budaörsi Latinovits Színház (Budaörsi Játékszín) színpadán is. Első színházi szerepe 1998-ban volt a Madách Kamarában. 2014 óta a TV2 Jóban Rosszban című sorozat stábját erősíti, amelyben Nagy Gabriella százados karakterét alakítja. Az 1990-es évek vége óta szinkronizál filmekben, sorozatokban, animációs filmekben, illetve reklámokban is. Számos szinkronszerepet tudhat a háta mögött. 2012-ben került a Magyar Televízióhoz (MTV). 2015. március 15-e óta a Duna egyik csatornahangja, időnként pedig az M3 inzertjeiben/ajánlóiban is hallható. Korábban az M1-en volt hallható, illetve a 89.5 Music FM hivatalos hangja volt a rádió megszűnéséig. Egyike a legjellegzetesebb és legismertebb szinkronhangoknak. (hu)

dbo:partner
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 533363 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 71883 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23646070 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:házastárs
  • Csongrádi Géza (hu)
  • Csongrádi Géza (hu)
prop-hu:híresSzerep
  • Amanda (hu)
  • Jóban Rosszban (hu)
  • Papírkutyák (hu)
  • Dr. Csopkai Ferencné (hu)
  • Nagy Gabriella rendőr százados (hu)
  • Üvegtigris 3. (hu)
  • Amanda (hu)
  • Jóban Rosszban (hu)
  • Papírkutyák (hu)
  • Dr. Csopkai Ferencné (hu)
  • Nagy Gabriella rendőr százados (hu)
  • Üvegtigris 3. (hu)
prop-hu:imdb
  • 961550 (xsd:integer)
prop-hu:iskolái
prop-hu:kép
  • Pikali Gerda .jpg (hu)
  • Pikali Gerda .jpg (hu)
prop-hu:másDíjak
  • Pepita-díj Sztankay István-díj Tintásüveg-díj (hu)

prop-hu:név
  • Pikali Gerda (hu)
  • Pikali Gerda (hu)
prop-hu:port.hu
  • 20105 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:élettárs
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Pikali Gerda (hu)
  • Pikali Gerda (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Pikali Gerda (hu)
  • Pikali Gerda (hu)
is dbo:partner of
is prop-hu:magyarHang of
is prop-hu:élettárs of
is foaf:primaryTopic of