Property Value
dbo:abstract
  • Pintér Tamás (Dunaharaszti, 1930. augusztus 4. – Kistarcsa, 2017. október 7.) író, újságíró. Pintér Józsefként anyakönyvezték, nevet 1964-ben változtatott, hogy megkülönböztesse magát egy általa „ifjú bolseviknak” tekintett pályatárstól. Az ötvenes években Pintér József Tamásként publikált. Számos novellát, két regényt, több rádió- és tévéjátékot, valamint egy meseregényt és két színdarabot írt. Elbeszélései négy kötetben láttak napvilágot. Művei magyar és idegen nyelvű antológiákban is megjelentek. Írói hitvallása szerint tisztességes, igaz könyveket akart írni. 1964-ben így fogalmazta meg ars poeticáját a Fiatalok jelentkeznek című kiadványbanː „Meggyőződésem, hogy az írónak mindenekelőtt szeretnie és gyűlölnie kell tudni. Szeretni azt, ami jó és célszerű, s gyűlölni azt, ami ostoba, aljas és brutális”. Írásainak visszatérő témája az elidegenedés, a házasságok felbomlása, a kiüresedő kapcsolatok, a hatalom birtokosainak kisszerűsége és alattomossága. Egy 1967-es, a Magyar Nemzetben megjelent kritika így fogalmazott témaválasztásárólː „Van benne valamilyen nagyon rokonszenves és őszinte érdeklődés az emberi gyöngeségek és fogyatékosságok indítékai iránt. És a tettekben sem az alantas ösztönök kielégülését keresi, a rútság felmutatásában nem a naturalisztikus ábrázolás az írói módszere, hanem az ember fény- és árnyoldalainak együttes felszínre hozása.” Visszatérő szereplői a feleslegessé válás ellen küzdő, megkeseredett öregek, az öregedéstől tartó férfiak, valamint a házasodáson, illetve a szakításon gondolkozó párok. Ebbe a körbe tartozik például a Piros király, a Csak egy életed van, a Vasárnap szombaton van és a Szív a fagypont alatt. 1956-os szerepéért elítélték, másfél évet töltött előzetes letartóztatásban és börtönben. Emlékeit A megfigyelő című kötetében írta meg. Saját feljegyzései szerint első írása, egy tárca (Az öntudat) a Népszavában jelent meg 1949-ben. Írásainak egyik jellegzetes vonása a befejezetlenség, a problémák nyitva hagyása.Így írt magáról A megfigyelő című kötetében: „Keresztény vagyok, de ha megdobnak kővel, nem a szent kenyeret hajigálom vissza. A megbékélő felejtés perverz, mert mazochizmus. Nyelves csók a hóhéroknak. Tisztességesen, méltósággal próbáltam-próbálok élni, magyarként itthon lenni Magyarországon.” Írásaiban sokszor nyúlt vissza az általa ismert világba, amelyről így írtː „Sokféle foglalkozást próbáltam. Egyszer kényszerűségből, máskor önszántamból. Voltam könyvtáros és segédmunkás, dolgoztam szárnyas fúrógépnél és hídépítkezésen, számfejtettem gépkocsi-menetlevelet és rendeztem színdarabot”. Újságírói pályáját az Erőműépítő című üzemi lapnál kezdte. 1964-ben az Élet és Irodalom munkatársa lett, majd a szamárlétrát végigjárva olvasószerkesztői posztot töltött be. 1981-ben az Új Tükör című hetilap riportrovatának vezetője lett, onnan ment nyugdíjba 1990-ben. Ezt követően csak ritkán írt cikkeket, néhány publicisztikája a Magyar Fórumban és az Új Magyarországban jelent meg. 1992-ben a Széchenyi Társaság színműpályázatára beküldött munkája, a Példamondatok – közjáték börtönben első díjat kapott. Szenvedélyes horgász volt; a vízpart és a horgászat számos írásában megjelenik, például a Fagyosszentek ideje című regényében, a Nyitott bicska, vagy a Halak című elbeszélésében. Hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozza. (hu)

dbo:genre
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 835832 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 131667 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23819791 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 2017-01-28 (xsd:date)
  • 2017-10-07 (xsd:date)
  • 2017-10-18 (xsd:date)
  • 2017-11-25 (xsd:date)
  • 2019-09-18 (xsd:date)
  • 2019-11-01 (xsd:date)
prop-hu:aláírás
  • Pintér Tamás író aláírása.jpg (hu)
  • Pintér Tamás író aláírása.jpg (hu)
prop-hu:author
  • Nógrádi Gábor (hu)
  • Gyurkó László (hu)
  • Lázár Ervin (hu)
  • Boross (hu)
  • Kőháti Zsolt (hu)
  • Pintér Tamás (hu)
  • BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság (hu)
  • Sipos István (hu)
  • Iszlai Zoltán (hu)
  • Lapkiadó Vállalat (hu)
  • A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma (hu)
  • Budapesti Fővárosi Bíróság (hu)
  • Fővárosi Bíróság (hu)
  • Geszti Pál (hu)
  • Magyarics Györgyi (hu)
  • Pintér Tamást (hu)
  • Váncsa István (hu)

prop-hu:chapter
  • Fülszöveg (hu)
  • Könyv (hu)
  • Vasárnapi melléklet (hu)
  • Táguló irodalom (hu)
  • A fehér zárka (hu)
  • Pintér Tamásː Az igazat akarom írni (hu)
  • Édes élet a Rácsos Akadémián (hu)
  • Fülszöveg (hu)
  • Könyv (hu)
  • Vasárnapi melléklet (hu)
  • Táguló irodalom (hu)
  • A fehér zárka (hu)
  • Pintér Tamásː Az igazat akarom írni (hu)
  • Édes élet a Rácsos Akadémián (hu)
prop-hu:díjak
  • Első díj a Széchenyi Társaság színműpályázatán (hu)
  • Első díj a Széchenyi Társaság színműpályázatán (hu)
prop-hu:feleség
  • Varga Katalin (hu)
  • Hasszán Ilona (hu)
  • Csikós Katalin (hu)
  • Varga Katalin (hu)
  • Hasszán Ilona (hu)
  • Csikós Katalin (hu)
prop-hu:gyerekek
  • Pintér Tamás Gábor (hu)
  • Pintér Tamás Gábor (hu)
prop-hu:halálDátuma
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:isbn
  • 767 (xsd:integer)
  • 963 (xsd:integer)
  • 1364 (xsd:integer)
  • 1787 (xsd:integer)
  • 2596 (xsd:integer)
  • 5601 (xsd:integer)
  • 9630322538 (xsd:decimal)
  • 9633222176 (xsd:decimal)
  • 9638208074 (xsd:decimal)
  • 9789630677387 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kép
  • Pintér Tamás író, újságíró.jpg (hu)
  • Pintér Tamás író, újságíró.jpg (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:nemzetiség
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:név
  • Pintér Tamás (hu)
  • Pintér Tamás (hu)
prop-hu:publisher
  • Alföld (hu)
  • Kisalföld (hu)
  • Kossuth Kiadó (hu)
  • Magyar Nemzet (hu)
  • Népszabadság (hu)
  • Igazság (hu)
  • Origo (hu)
  • Esti Hírlap (hu)
  • Kortárs (hu)
  • Kritika (hu)
  • Képes 7 (hu)
  • Móra Ferenc Könyvkiadó (hu)
  • Nők Lapja (hu)
  • Palócföld (hu)
  • Szerzői kiadás (hu)
  • Széchenyi Társaság (hu)
  • Szépirodalmi Könyvkiadó (hu)
  • Tolna Megyei Népújság (hu)
  • BM Budapesti Főkapitányság XI. ker. Kapitányság (hu)
  • Élet és Irodalom (hu)
  • Új Magyarország (hu)
  • Új Tükör (hu)
  • Új Írás (hu)
  • Napló (hu)
  • MTVA Archívum (hu)
  • Madách Színház (hu)
  • Művelt Nép (hu)
  • Népszava (hu)
  • Új tükör (hu)
  • Hitel (hu)
  • Fiatal Művészek Klubja (hu)
  • Szépirodalmi Kiadó (hu)
  • Napjaink (hu)
  • Napkút Kiadó (hu)
  • Palócföld könyvek (hu)
  • Budapesti KISZ élet (hu)
  • Magyar Fórum (hu)
  • A szerző magánkiadása (hu)
  • BIN-magazin (hu)
  • Budapesti Fővárosi Bíróság (hu)
  • Erőmű Építő (hu)
  • Faludy Görgy (hu)
  • Hajdú-bihari Napló (hu)
  • Ifjúság 65 (hu)
  • Iskry (hu)
  • Ki kicsoda 2006 (hu)
  • Képes Újság (hu)
  • Magyar Horgász (hu)
  • Magyar Sajtó (hu)
  • Pest Megyei Hírlap (hu)
  • Sygnatura Kft. (hu)
  • Állami KÖnyvterjesztő Vállalat (hu)
  • Új Idők (hu)

prop-hu:szülei
  • Pintér József (hu)
  • Kuzmann Kamilla (hu)
  • Pintér József (hu)
  • Kuzmann Kamilla (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1930 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Pintér József (hu)
  • Pintér József (hu)
prop-hu:title
  • 33 (xsd:integer)
  • Halak (hu)
  • Pénz (hu)
  • Tárgyak (hu)
  • Vasutasok (hu)
  • Alexander (hu)
  • Játék (hu)
  • Hagyaték (hu)
  • Legyen világosság (hu)
  • Ítélet (hu)
  • A csendárus (hu)
  • A csendárus – Pintér Tamás novellái (hu)
  • A férfi neve Daniló (hu)
  • A magáé vagyok (hu)
  • A megfigyelő (hu)
  • A megváltás elmarad (hu)
  • A panaszos (hu)
  • A védelem közvetett érvei (hu)
  • Ablakjáró Flórián (hu)
  • Az elvtársi kezek melege (hu)
  • Békés terrorista (hu)
  • Csendárus (hu)
  • Ebben a házban nem lakik senki (hu)
  • Egy legyet két csapásra (hu)
  • Fagyosszentek ideje (hu)
  • Fogság (hu)
  • Fáznak a hippik (hu)
  • Halálos twist (hu)
  • Helyzetjelentés egy bűbájos lakról (hu)
  • Horgászok (hu)
  • Hétköznapi meglepetések (hu)
  • Izgalmas nővérek (hu)
  • Jelenések könyve (hu)
  • Köszöntjük az Univerzálban (hu)
  • Közbenjárás egy befolyásos személynél (hu)
  • Lázár kirúgatása és Glosszaíróasztal (hu)
  • Magányos harcosok (hu)
  • New Hungarian Quarterly (hu)
  • Olyan, mint a macska (hu)
  • Pintér Tamás (hu)
  • Pintér Tamásː A megváltás elmarad (hu)
  • Pozitív halál (hu)
  • Példamondatok (hu)
  • Példamondatok – közjáték börtönben (hu)
  • Szembesítés (hu)
  • Sírtánc (hu)
  • Tehetnek egy szívességet a trombitásnak (hu)
  • Térdig érő szivárvány (hu)
  • Vágyrajáró (hu)
  • Válaszok boltja (hu)
  • Dátum nélküli szerződés a színművészeti főiskolával (hu)
  • A megfigyelő – Emberek és elvtársak a Zsoldos Uralkodóház virágkorában (hu)
  • Jegyzőkönyv Pintér Tamás 1957. április 15-ei kihallgatásáról (hu)
  • Édes élet a Rácsos Akadémián 1. rész (hu)
  • Édes élet a Rácsos Akadémián 2. rész (hu)
  • Édes élet a Rácsos Akadémián 3. rész (hu)
  • Üdvöz légy, ártatlanság (hu)
  • A fehér elefánt (hu)
  • Moby Dick (hu)
  • Szerződés (hu)
  • A három majom (hu)
  • Belevaló fickók (hu)
  • Házinyúlra nem lövünk (hu)
  • Diagnózis (hu)
  • Miért? (hu)
  • Gerelyes Endre (hu)
  • Lancelot nélkül (hu)
  • Csak egy életed van (hu)
  • Fekete és fehér (hu)
  • Filozófiai alapállás (hu)
  • Hideg hétfő (hu)
  • Három ember (hu)
  • Nyitott bicska (hu)
  • Oda, ahol legmélyebb a víz (hu)
  • Pintér Tamásː Halálos twist (hu)
  • Hangyaboly (hu)
  • Jucika (hu)
  • Marihuána (hu)
  • Rövid az élet (hu)
  • Levél (hu)
  • Jegyzőkönyv Pintér Tamás első fokú tárgyalásáról (hu)
  • A Krőzus (hu)
  • A békétlenség napjai (hu)
  • A céltábla gyötrelme lövöldözéskor (hu)
  • A felfedezett öregember (hu)
  • A fiam nevében (hu)
  • A gumibotok suhogása (hu)
  • A gárda Európába menekül (hu)
  • A harang nem hallgat el (hu)
  • A hőbörgés bére (hu)
  • A katona szereti a napot (hu)
  • A kontár mentsége (hu)
  • A kémény teteje (hu)
  • A meztelen ember (hu)
  • A nagy hal (hu)
  • A pazarlás módjai (hu)
  • A penge éle (hu)
  • A szerelem jogán... (hu)
  • A szerkesztő jegyzete (hu)
  • A szerkesztő jegyzete és Filmszakadás (hu)
  • A teremtés egy napja (hu)
  • A tettek dramaturgiája (hu)
  • A túlzott elfogulatlanság hiánya (hu)
  • A zsöllyéből (hu)
  • Abody ravasz módszerei (hu)
  • Adakozó ország (hu)
  • Aglája intelmei (hu)
  • Akarat (hu)
  • Alapfogalmak (hu)
  • Alkalmi harangozó (hu)
  • Ami jár, az nem jár (hu)
  • Az 1360-as vonat (hu)
  • Az aranykor ártalmai (hu)
  • Az első egér (hu)
  • Az első fehér betű (hu)
  • Az esti hajó (hu)
  • Az indián figyelemere méltó játékai (hu)
  • Az iram (hu)
  • Az utolsó alkalom (hu)
  • Az élet nagy pillanata (hu)
  • Az örök élet (hu)
  • Az új rendszer (hu)
  • Az ünnepelt (hu)
  • Azé a vers, aki írja? (hu)
  • Baleset (hu)
  • Barkácsoljunk remekműveket (hu)
  • Belső sérülések (hu)
  • Bestseller (hu)
  • Beszámoló egy íróasztal feldarabolásáról (hu)
  • Blatta Orientalis és Le és fel (hu)
  • Butikvilág (hu)
  • Bátornak nem születik senki (hu)
  • Bélelt kézfogás (hu)
  • Csak könnyű poggyásszal (hu)
  • Csaszi pedig itt van (hu)
  • Cserbenhagyás és Az anyák (hu)
  • Dobogón a tévé (hu)
  • Dávid kétvállon és Járjunk ingyen moziba (hu)
  • E héten válaszol (hu)
  • Egyszerű tulipános háromszög (hu)
  • Egészen rendkívüli segély (hu)
  • Egészen őszintén (hu)
  • Eljő a nagy varacskos (hu)
  • Első a cucc (hu)
  • Ember a gépben (hu)
  • Ember-érlelő könyvek (hu)
  • Esztétikai kioktatás (hu)
  • Fejjel lefelé (hu)
  • Felhívás szóadakozásra (hu)
  • Fiatalnak lenni (hu)
  • Fiatalok jelentkeznek (hu)
  • Figyelmet a fegyelemnek (hu)
  • Forintos emberek (hu)
  • Féllábon és Kétforintos vár (hu)
  • Fényes menetek Gerelyessel (hu)
  • Férfi overallban (hu)
  • Fület fülért (hu)
  • Golyóstollfosztás (hu)
  • Gyenge délután (hu)
  • Gyűlölni veszélyes (hu)
  • Gáli Imre születésnapja (hu)
  • Hajnali villamos (hu)
  • Hajsza és Dolgozik a gyerek (hu)
  • Hal és ember (hu)
  • Halló, zörög valaki? (hu)
  • Halottak (hu)
  • Halotti beszéd (hu)
  • Halálraítélt házak (hu)
  • Hangulatváltás és A részegség dicsérete (hu)
  • Havi tízezer, sőt több (hu)
  • Haza a mélyben (hu)
  • Heti jegyzet (hu)
  • Heti jegyzet és Ringatózzunk (hu)
  • Hibajelzés és Névtelen pedagóguslevelek (hu)
  • Hinta-Hanta (hu)
  • Hinta-hanta (hu)
  • Hiszékenység (hu)
  • Hogyen lesz az ember törpe? (hu)
  • Hol lakik az Isten? (hu)
  • Homokba rajzolt madár (hu)
  • Honkrapek az országházi bulin (hu)
  • Hová tűnt Wasserspriccer Hugó? (hu)
  • Hu iz hu és Egy öltözet szemüveg és Kell-lek (hu)
  • Háló nélkül (hu)
  • Hány ország a világ (hu)
  • Három mondat (hu)
  • Három rongy (hu)
  • Háromezer forint (hu)
  • Hűvösvölgyi fotók (hu)
  • Igazán remek szálloda (hu)
  • Igyunk Hemingway-re (hu)
  • Igyunk a találkozásra (hu)
  • Irodalmi fiesta (hu)
  • Ismerlek, szép maszkǃ (hu)
  • Japán regény a militarizmus ellen (hu)
  • Játék és valóság találkozása (hu)
  • JátékEbédszünet (hu)
  • Játékszabály és Kések (hu)
  • Jó a kutyáknak és Begerjedt előhang (hu)
  • Jó utat, fiatalokǃ (hu)
  • Jóalakú pulyka (hu)
  • Jöjjünk összeǃ (hu)
  • Kezdődik, Pietro (hu)
  • Ki van "fegyenctelepen"? (hu)
  • Klinikai halál (hu)
  • Krapek (hu)
  • Kép, háttérrel (hu)
  • Képeslap itthonról (hu)
  • Kétmillió meg egy (hu)
  • Könyörgés pofonért (hu)
  • Környezettanulmány (hu)
  • Kőszáli veréb (hu)
  • Labdázzunk aszfalton (hu)
  • Lapkiadó vállalati személyi törzslap (hu)
  • Legelésző szarvasok (hu)
  • Legfelsőbb Bíróság (hu)
  • Leértékelt könyvterjesztés (hu)
  • Légifolyosó (hu)
  • Macskafarkú Veronika (hu)
  • Magánterület (hu)
  • Majd Albert odafönt megmondja (hu)
  • Majdnem négy férfi (hu)
  • Megbízható vonatok (hu)
  • Meghívó (hu)
  • Megint (hu)
  • Menjünk át a hídon (hu)
  • Mi lesz a magyar nyomdákkal? (hu)
  • Milyen jogon? és Báj-báj (hu)
  • Mindent a kocsiba (hu)
  • Mindig újrakezdés (hu)
  • Minek örülsz, ember? (hu)
  • Minivizot (hu)
  • Mit esznek az emberek Moldován? (hu)
  • Még három nap a Földön... (hu)
  • Még jó, hogy a szavakkal nem lehet ölni (hu)
  • Műszaki világmegváltó (hu)
  • Nagy László rajzok (hu)
  • Nagy emberek halvány mosolya (hu)
  • Naplemente reggeli fényben (hu)
  • Negyed század (hu)
  • Nincsenek szigetek (hu)
  • Nyakkendő nélkül (hu)
  • Nándi bácsi (hu)
  • Névtelen bűntársak (hu)
  • Opowiadan Wegierskich (hu)
  • Ostromállapot (hu)
  • Pazar esküvő (hu)
  • Pikai Béla tanukihallgatási jegyzőkönyve (hu)
  • Plusz egy nap (hu)
  • Pompáznak a nők (hu)
  • Pozitív erotika (hu)
  • Párbeszéd (hu)
  • Példamondatok – Közjáték Börtönben (hu)
  • Pénztárcák versenye (hu)
  • Pintér Tamás levele egyik gimnáziumi osztálytársának (hu)
  • Robotkölyök rendet csinál (hu)
  • Rövid nadrág (hu)
  • Saját ház (hu)
  • Shakespeare a fürdőszobában (hu)
  • Stabil főnökök (hu)
  • Supka Kálmán tanukihallgatási jegyzőkönyve (hu)
  • Szegény kis pillangók (hu)
  • Szellőzőnyílás (hu)
  • Szem nem marad szárazon (hu)
  • Szerencsés csillagzat (hu)
  • Szerkesztőségi ki kicsoda? (hu)
  • Szigorúan nyilvános (hu)
  • Szkafander (hu)
  • Szorító (hu)
  • Szív a fagypont alatt (hu)
  • Sárga tengeralattjáró (hu)
  • Sírvers (hu)
  • Te leszel a nap hőse (hu)
  • Tizenhárom hónap (hu)
  • Tudósítás egy magánügyről (hu)
  • Tárgyalás baráti légkörben (hu)
  • Tíz mondat vasárnapra (hu)
  • Történelmi lelet (hu)
  • Utazás Csaszival (hu)
  • Valaki hív (hu)
  • Vasárnap szombaton van (hu)
  • Vendég jön a kilencedik emeleti ablakon át (hu)
  • Végzés Pintér Tamás fellebbezési óvásáról (hu)
  • Vízözön idején (hu)
  • Zabi (hu)
  • Zene-terror (hu)
  • Zenepárbaj (hu)
  • Zenés születés (hu)
  • Zöld özvegyek (hu)
  • Úgy hívták, hogy Nyúlpatikus és Megrajzolt cikkek (hu)
  • Ordas Iván Danica fedőnéven tett több jelentése (hu)
  • Szerencse-munkások és Odasóz-e Katica néni és Ezer köszönet (hu)
  • A Fővárosi Bíróság 7.B.365/1990/2. számú végzése (hu)
  • Ábécé (hu)
  • Álrovosi üzenetek (hu)
  • Érezd jól magad (hu)
  • Érzelmes szavak az elsősökhöz (hu)
  • Írók olvasók között (hu)
  • Ön mivel tölti a hétvégét? (hu)
  • Önkéntes fegyenc (hu)
prop-hu:url
  • http://www.napkut.hu/naput_1999/1999_10/064.htm
  • https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-Nk5aaUw1ejBweXhPNlJobFFGcnh4Zz09|title=Filmművészet - Színművészeti főiskolások filmje - Szembesítés (hu)
  • http://www.origo.hu/kultura/20171007-meghalt-pinter-tamas.html|title=Meghalt Pintér Tamás (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1956 (xsd:integer)
  • 1957 (xsd:integer)
  • 1958 (xsd:integer)
  • 1959 (xsd:integer)
  • 1960 (xsd:integer)
  • 1961 (xsd:integer)
  • 1962 (xsd:integer)
  • 1963 (xsd:integer)
  • 1964 (xsd:integer)
  • 1965 (xsd:integer)
  • 1966 (xsd:integer)
  • 1967 (xsd:integer)
  • 1968 (xsd:integer)
  • 1969 (xsd:integer)
  • 1970 (xsd:integer)
  • 1971 (xsd:integer)
  • 1972 (xsd:integer)
  • 1973 (xsd:integer)
  • 1974 (xsd:integer)
  • 1975 (xsd:integer)
  • 1976 (xsd:integer)
  • 1977 (xsd:integer)
  • 1978 (xsd:integer)
  • 1979 (xsd:integer)
  • 1980 (xsd:integer)
  • 1981 (xsd:integer)
  • 1982 (xsd:integer)
  • 1983 (xsd:integer)
  • 1984 (xsd:integer)
  • 1985 (xsd:integer)
  • 1986 (xsd:integer)
  • 1987 (xsd:integer)
  • 1988 (xsd:integer)
  • 1989 (xsd:integer)
  • 1990 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 1992 (xsd:integer)
  • 1993 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
  • 2017 (xsd:integer)
  • --11-08
  • --11-09
  • --11-11
  • --11-12
  • --11-13
  • --11-15
  • --11-16
  • --11-18
  • --11-20
  • --11-21
  • --11-23
  • --11-28
  • --11-29
  • --12-01
  • --12-02
  • --12-05
  • --12-08
  • --12-09
  • --12-12
  • --12-13
  • --12-14
  • --12-16
  • --12-20
  • --12-21
  • --12-22
  • --12-25
  • --12-27
  • --12-28
  • --12-29
  • --12-30
  • --12-26
prop-hu:íróiÁlnév
  • Tom Pinter (hu)
  • Tom Pinter (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Pintér Tamás (író) (hu)
  • Pintér Tamás (író) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Pintér Tamás (hu)
  • Pintér Tamás (hu)
is dbo:author of
is prop-hu:szerző of
is foaf:primaryTopic of