dbo:abstract
|
- A Planescape: Torment egy a Black Isle Studios által Microsoft Windowsra fejlesztett videójáték, melyet 1999. december 12-én adott ki az Interplay Entertainment. A játék cselekményének helyszíne Planescape, egy alternatív AD&D fantasy világ. A játék módosított Infinity motort használ, ugyanazt a játékmotort melyet a Baldur’s Gate, egy előzőleg a BioWare által fejlesztett, a Forgotten Realms világán játszódó játékban használtak. A Planescape: Torment elsődlegesen történet-vezérelt, a harc kisebb fontossággal bír mint napjaink legtöbb szerepjátékában. A főszereplő akit csupán Névtelenként ismerünk, halhatatlan lény. Sok emberöltőn át élt, de megfeledkezett előző életeiről, még saját nevét sem ismeri. A játék középpontjában Névtelen utazása áll, Sigilen a Kapuk Városán, illetve egyéb létsíkokon, hogy visszaszerezze előző életeinek elvesztett emlékeit. Számos karakter csatlakozhat Névtelen utazásához, akik közül a legtöbbel már találkozott a múltban. A játék meglehetősen jelentéktelen maradt a bevételeket tekintve, azonban nagy sikernek örvendett a kritikusok között, illetve megjelenése után kultuszjátékká vált. Dicsérték magával ragadó párbeszédeiért, a sötét, pesszimista Planescape világ miatt, illetve a főszereplő egyéni karakteréért, mely sok tekintetben különbözött a tradicionális szerepjátékok hőseitől. Sok videójáték-újságíró szerint 1999 legjobb számítógépre írt szerepjátéka volt, továbbra is figyelmet élvez, évekkel kiadása után. (hu)