Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Plastic Letters az amerikai Blondie rockegyüttes 1977-ben megjelent második stúdióalbuma. Tartalmazott két angliai Top 10-es kislemezslágert, és ez volt az utolsó Blondie album, melynek a producere volt. A Denis cÃmű dal a együttes 1963-as cÃmű slágerének a feldolgozása volt, Európa szerte sikeres sláger lett, 1978 februárjában pedig a második helyre került az angol slágerlistán. A második kislemez, az (I’m Always Touched by Your) Presence, Dear 1978 májusában ugyancsak Angliában a tizedik lett. A dalt az együttes basszusgitárosa, Ãrta, nem sokkal az együttesbÅ‘l való kilépése elÅ‘tt. (Ãgy nemcsak gitározott a felvételeken, hanem basszusgitározott is.) Az új basszusgitáros lett, Å‘ azonban még nem szerepelt az albumborÃtón. Az album kétszer jelent meg digitálisan felújÃtott változatban, elÅ‘ször 1994-ben a gondozásában, két bónusz dallal, másodszor 2001-ben az EMI kiadásában, négy bónusz dallal. (hu)

dbo:artist
| |
dbo:genre
| |
dbo:previousWork
| |
dbo:producer
| |
dbo:recordLabel
| |
dbo:review
|
- http://www.robertchristgau.com/get_artist.php%3Fname=Blondie (xsd:anyURI)
- http://www.allmusic.com/album/r2075 (xsd:anyURI)
|
dbo:subsequentWork
| |
dbo:title
|
- (hu)
- Plastic Letters (hu)
- (hu)
- Plastic Letters (hu)
|
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 3559 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:cÃm
|
- Plastic Letters (hu)
- Plastic Letters (hu)
|
prop-hu:előadó
| |
prop-hu:előző
|
- Blondie (hu)
- (hu)
- Blondie (hu)
- (hu)
|
prop-hu:felvételek
| |
prop-hu:hossz
| |
prop-hu:jelenlegi
|
- (hu)
- Plastic Letters (hu)
- (hu)
- Plastic Letters (hu)
|
prop-hu:kiadó
| |
prop-hu:kritikák
|
- * Allmusic link
* Robert Christgau link (hu)
- * Allmusic link
* Robert Christgau link (hu)
|
prop-hu:következő
|
- (hu)
- Parallel Lines (hu)
- (hu)
- Parallel Lines (hu)
|
prop-hu:megjelent
| |
prop-hu:producer
| |
prop-hu:stÃlus
| |
prop-hu:tÃpus
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:comment
|
- A Plastic Letters az amerikai Blondie rockegyüttes 1977-ben megjelent második stúdióalbuma. Tartalmazott két angliai Top 10-es kislemezslágert, és ez volt az utolsó Blondie album, melynek a producere volt. A Denis cÃmű dal a együttes 1963-as cÃmű slágerének a feldolgozása volt, Európa szerte sikeres sláger lett, 1978 februárjában pedig a második helyre került az angol slágerlistán. A második kislemez, az (I’m Always Touched by Your) Presence, Dear 1978 májusában ugyancsak Angliában a tizedik lett. A dalt az együttes basszusgitárosa, Ãrta, nem sokkal az együttesbÅ‘l való kilépése elÅ‘tt. (Ãgy nemcsak gitározott a felvételeken, hanem basszusgitározott is.) Az új basszusgitáros lett, Å‘ azonban még nem szerepelt az albumborÃtón. Az album kétszer jelent meg digitálisan felújÃtott változatba (hu)

rdfs:label
|
- Plastic Letters (hu)
- Plastic Letters (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:previousWork
of | |
is dbo:subsequentWork
of | |
is prop-hu:albumon
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |