dbo:abstract
|
- A Poison egy amerikai rockegyüttes, amely 1983-ban alakult Mechanicsburgban. Az 1980-as évekbeli glam metal hullám egyik legsikeresebb zenekara, amely világszerte több mint 45 millió lemezt adott el. Ebből 15 millió példányt adtak el hazájukban, ahol első három albumuk mind bekerült a Billboard 200 Top 5 helyezésébe. Pályafutásuk során 10 kislemezük került fel a Billboard Hot 100 Top 40-es listájára, melyből hat a Top 10-be is beférkőzött. A zenekar legismertebb száma az című ballada, amely 1988-ban vezette a Billboard Hot 100-as listát. Az 1980-as évek MTV korszakának egyik ikonikus előadói lettek, amelyet nagyrészt köszönhettek annak, hogy zenéjük könnyedebb és slágeresebb volt, mint a kortárs glam metal zenekaroké. Első lemezük 1986-ban jelent meg címmel, azonnali sikert aratva. Ezt két évvel később követte az , amely 5x-ös platina státuszával a legkelendőbb anyaguk lett. A sikerszériát a harmadik multiplatina lemezük a is követte, majd az 1990-es évek beköszöntével lefelé ívelt a zenekar karrierje. A grunge hullám térnyerése következtében a pop metal műfaj, így a Poison is kikerült a reflektorfényből, mely révén a zenekar egysége is megbomlott. 1991-ben kirúgták az alapító gitárost , akit egy jóval szofisztikáltabb és virtuózabb gitárossal pótoltak. A vele készült 1993-as a korábbiaknál komolyabb hangvételű, funk, blues és gospel elemeket is beolvasztó alkotás lett. A lemez kereskedelmileg meg sem közelítette elődei sikerét, bár az aranylemezt így is sikerült elérnie. 1996-ban egy válogatást jelentettek meg , amely dupla platinalemez lett. 1999-re újra összejött az eredeti felállás amit egy reunion turné követett. Ötödik nagylemezük 2000-ben jelent meg címmel, amelyet viszonylag gyorsan követett a 2002-es . Noha a lemezek még a Top 100-ba sem jutottak be, az együttes iránt megnőtt annyira az érdeklődés, hogy ismét arénákban koncertezhessenek. 2006-ban egy című válogatással ünnepelték meg 20 éves pályafutásukat, amely hosszú idő után aranylemez és a legjobban szereplő albumuk lett a listákon (a 17. helyet szerezte meg a Billboard 200-on). Hetedik, egyben utolsó albumuk 2007-ben jött ki címmel. Karrierjük során hét nagylemezt, hat válogatást, három koncertlemezt, és 28 kislemezt adtak ki. (hu)