| dbo:abstract
|
- A karburátor, más néven - a működési elvére utaló - porlasztónak is nevezik, az Otto-motorok által igényelt levegő-üzemanyag keverék előállítására szolgáló szerkezet. A karburátort 1893-ban Bánki Donát és Csonka János találta föl, majd ugyanabban az évben, de a magyar feltalálópárosnál hónapokkal később Wilhelm Maybach is szabadalmaztatta. 1887-ben szabadalmaztatott ugyan egy, általa inspiratornak nevezett gázosítót, de az a Bánki–Csonka-féle karburátortól eltérő elven működött, és bonyolultsága miatt a gyakorlatban nem lehetett jól hasznosítani. Kisebb, egyszerűbb motorokon és motorkerékpárokon még ma is meg lehet találni a porlasztót, de a gépkocsiknál gyakorlatilag az üzemanyagbefecskendezés – amit az 1950-es évek óta sikerült kereskedelmileg elfogadtatni és folyamatosan teret nyert – teljesen kiszorította, az 1990-es évek elejétől kezdve már általánosan elterjedtek az elektromos befecskendezőrendszerek gépjárműveknél. Motorkerékpárokon, mopedeken (quadokon, hómobilokon, Jet-Ski-ken stb.) tovább voltak általánosan elterjedtek olcsóságuk és egyszerűségük – esetenként ezen járművek alacsonyabb ára – miatt, illetve az alacsonyabb károsanyag kibocsátási normák is tovább tartották piacon. De nagyjából a 2000-es évek első évtizede közepétől, főleg a szigorúbb károsanyag-kibocsátási normák miatt a befecskendező rendszerek innen is kiszorították a karburátort a legalacsonyabb hengerűrtartalmú (50-125 ccm) kategóriákból is.A karburátorokat napjainkban főleg kerti kisgépek, láncfűrészek, fűnyírók, modellmotorok és kétütemű krosszmotorok esetében alkalmazzák, bár utóbbiak esetében már injektorral ellátott sorozatgyártású modellek is megjelentek a piacon. A többhengeres motorok hengerenként is rendelkezhetnek porlasztóval, vagy több henger is osztozhat egy karburátoron, ez főleg költséghatékonysági okokból, de ez áramlástanilag sajnos nem hatékony megoldás. A nagy teljesítményű motorkonstrukcióknál és a legutóbbi időkig a motorkerékpároknál általánosan jellemző volt a hengerenkénti porlasztó. (hu)
- A karburátor, más néven - a működési elvére utaló - porlasztónak is nevezik, az Otto-motorok által igényelt levegő-üzemanyag keverék előállítására szolgáló szerkezet. A karburátort 1893-ban Bánki Donát és Csonka János találta föl, majd ugyanabban az évben, de a magyar feltalálópárosnál hónapokkal később Wilhelm Maybach is szabadalmaztatta. 1887-ben szabadalmaztatott ugyan egy, általa inspiratornak nevezett gázosítót, de az a Bánki–Csonka-féle karburátortól eltérő elven működött, és bonyolultsága miatt a gyakorlatban nem lehetett jól hasznosítani. Kisebb, egyszerűbb motorokon és motorkerékpárokon még ma is meg lehet találni a porlasztót, de a gépkocsiknál gyakorlatilag az üzemanyagbefecskendezés – amit az 1950-es évek óta sikerült kereskedelmileg elfogadtatni és folyamatosan teret nyert – teljesen kiszorította, az 1990-es évek elejétől kezdve már általánosan elterjedtek az elektromos befecskendezőrendszerek gépjárműveknél. Motorkerékpárokon, mopedeken (quadokon, hómobilokon, Jet-Ski-ken stb.) tovább voltak általánosan elterjedtek olcsóságuk és egyszerűségük – esetenként ezen járművek alacsonyabb ára – miatt, illetve az alacsonyabb károsanyag kibocsátási normák is tovább tartották piacon. De nagyjából a 2000-es évek első évtizede közepétől, főleg a szigorúbb károsanyag-kibocsátási normák miatt a befecskendező rendszerek innen is kiszorították a karburátort a legalacsonyabb hengerűrtartalmú (50-125 ccm) kategóriákból is.A karburátorokat napjainkban főleg kerti kisgépek, láncfűrészek, fűnyírók, modellmotorok és kétütemű krosszmotorok esetében alkalmazzák, bár utóbbiak esetében már injektorral ellátott sorozatgyártású modellek is megjelentek a piacon. A többhengeres motorok hengerenként is rendelkezhetnek porlasztóval, vagy több henger is osztozhat egy karburátoron, ez főleg költséghatékonysági okokból, de ez áramlástanilag sajnos nem hatékony megoldás. A nagy teljesítményű motorkonstrukcióknál és a legutóbbi időkig a motorkerékpároknál általánosan jellemző volt a hengerenkénti porlasztó. (hu)
|
