| dbo:abstract
|
- A pulzár gyorsan forgó neutroncsillag, mely erős mágneses térrel rendelkezik (kb. 1011 – 1012 Gauss, ami valamivel kisebb, mint a magnetárok esetében). Főleg szupernóva robbanások után jön létre, de olyan fehér törpe csillagokból is kialakulhat, amelyek elég sok anyagot gyűjtenek össze környezetükből, hogy bekövetkezzen a gravitációs összeomlás. A pulzálás olyan neutroncsillagoknál lép fel, amelyeknél a nem esik egybe a forgási tengellyel. Ahogy a környezetükből (gyakran egy ritkább légkörű kísérő csillagról) befogott anyag a zuhan a csillag felé, röntgensugarak formájában nagy mennyiségű energia szabadul fel egy kúp alakú térrészben. A mágneses pólusokról érkező röntgensugarak a tengelyforgás miatt egy távoli megfigyelő számára periodikus pulzálásként látszanak. Az egyik legismertebb ilyen égitest az 1968-ban felfedezett Rák-pulzár, az égbolt legerősebb gamma-sugárzás forrása. Periódusa 33 ezredmásodperc, és forgása folyamatosan lassul. A pulzárok egy osztálya a , melyek másodpercenként több száz fordulatot tesznek. Nagy forgási sebességüket az őket tápláló kísérőcsillagról eredő akkréciós korong perdülete adja, a korong pulzárra zuhanó anyaga a pulzárhoz közeledve ugyanis egyre gyorsabban forog. Az akkréciós korong a pulzár rádiósugárzását leárnyékolja, emiatt a pulzár az anyagátadás közben még nem látszik. (Ekkor például látszik az objektum.) Amikor az anyagátadás befejeződik, az akkréciós korong elfogy, és feltűnik a gyorsan, de fokozatosan lassulva forgó pulzár. (hu)
- A pulzár gyorsan forgó neutroncsillag, mely erős mágneses térrel rendelkezik (kb. 1011 – 1012 Gauss, ami valamivel kisebb, mint a magnetárok esetében). Főleg szupernóva robbanások után jön létre, de olyan fehér törpe csillagokból is kialakulhat, amelyek elég sok anyagot gyűjtenek össze környezetükből, hogy bekövetkezzen a gravitációs összeomlás. A pulzálás olyan neutroncsillagoknál lép fel, amelyeknél a nem esik egybe a forgási tengellyel. Ahogy a környezetükből (gyakran egy ritkább légkörű kísérő csillagról) befogott anyag a zuhan a csillag felé, röntgensugarak formájában nagy mennyiségű energia szabadul fel egy kúp alakú térrészben. A mágneses pólusokról érkező röntgensugarak a tengelyforgás miatt egy távoli megfigyelő számára periodikus pulzálásként látszanak. Az egyik legismertebb ilyen égitest az 1968-ban felfedezett Rák-pulzár, az égbolt legerősebb gamma-sugárzás forrása. Periódusa 33 ezredmásodperc, és forgása folyamatosan lassul. A pulzárok egy osztálya a , melyek másodpercenként több száz fordulatot tesznek. Nagy forgási sebességüket az őket tápláló kísérőcsillagról eredő akkréciós korong perdülete adja, a korong pulzárra zuhanó anyaga a pulzárhoz közeledve ugyanis egyre gyorsabban forog. Az akkréciós korong a pulzár rádiósugárzását leárnyékolja, emiatt a pulzár az anyagátadás közben még nem látszik. (Ekkor például látszik az objektum.) Amikor az anyagátadás befejeződik, az akkréciós korong elfogy, és feltűnik a gyorsan, de fokozatosan lassulva forgó pulzár. (hu)
|
