Property Value
dbo:abstract
  • A Puskás Tivadar Távközlési Technikum nagy múltú, 1912. október 24-én alapított oktatási intézmény távközlési, hírközlési, majd adatátviteli, informatikai (egy időben felsőfokú) szakemberek képzésére. Az iskola 1953. január 1-én vette fel Puskás Tivadar mérnök nevét, aki találmányával a telefonhírmondóval az elektronikus műsorszórás elindítója volt, egyes tudománytörténészek pedig őt tekintik a telefonközpont feltalálójának is. A széleskörű és kiváló szakmai képzésnek köszönhetően az iskola végzősei mindig is keresettek voltak nemcsak a Posta műszaki, távközlési területein, de a különféle híradástechnikai, távközlési vállalatoknál, gyáraknál, sőt a Honvédség és a különféle fegyveres testületek híradós alakulatainál is, és jó alapozást jelentett a különféle, elsősorban szakirányú egyetemekhez, főiskolákhoz. Az egyéb közismereti és humán tárgyak oktatási színvonalára jellemző, hogy a végzős hallgatók egy (kisebbik) része korábban is nem szakirányú egyetemen, főiskolán tanult, illetve tanul tovább. 2010. június 20. óta hivatalos elnevezése a BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma. Bródy János az iskola egykori növendékeː „Elszántan készültem a mérnöki pályára. Már az általános iskolában. Nyolcadik után nyáron egy kutatóintézetben dolgoztam, és a mai napig emlékszem rá, miként találkoztam az első magyar kísérleti számítógépekkel. Ez csak még nagyobb kedvet csinált nekem a műszaki tudományok iránt. Olyannyira, hogy nem gimnáziumba, hanem a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba mentem. Ott aztán foglalkoztunk rádiókkal, elektroncsövekkel, félvezetőkkel, belekóstoltunk az átviteltechnikába, és mind ez tovább növelte érdeklődésemet. Kétségem sem volt afelől, hogy érettségi után a Műegyetem Villamosmérnöki Karára felvételizem.” (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1495172 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9518 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23292879 (xsd:integer)
prop-hu:alapításIdeje
  • 1912 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 1097 (xsd:integer)
  • Gyáli út 22. (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:hosszúságiFok
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:igazgató
  • Heller Ferenc (hu)
  • Heller Ferenc (hu)
prop-hu:kép
  • Puskás Tivadar Távközlési Technikum, Gyáli út, 2017 Ferencváros.jpg (hu)

prop-hu:név
  • Puskás Tivadar Távközlési Technikum (hu)

prop-hu:om
  • 203058 (xsd:integer)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Budapest IX. kerülete (hu)
  • Budapest IX. kerülete (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Puskás Tivadar Távközlési Technikum (hu)
  • Puskás Tivadar Távközlési Technikum (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:homepage
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Puskás Tivadar Távközlési Technikum (hu)
  • (hu)
  • Puskás Tivadar Távközlési Technikum (hu)
is prop-hu:iskolái of
is foaf:primaryTopic of