| dbo:abstract
|
- A számítógép-tudományban a párhuzamos algoritmusok alatt olyan algoritmusokat értünk, amelyek a feladatot több részre osztva, több processzoron futnak egyidejűleg. Bizonyos algoritmusok, mint a lineáris keresés vagy a maximumkeresés, könnyen párhuzamosíthatóak, hiszen elegendő az inputot részekre darabolni, s az egyes inputdarabokat rendelni hozzá az egyes processzorokhoz, majd végül összefésülni az eredményt. Léteznek azonban nehezen párhuzamosítható algoritmusok, mint például a legtöbb iteratív numerikus algoritmus és a rendező algoritmusok. A párhuzamos algoritmusok gyakorlati előnye, hogy gyorsabb a futási idejük soros társaiknál, hiszen egyidejűleg több processzor dolgozika feladaton. Sokkal egyszerűbb több lassú processzort építeni egy számítógépbe, mint egy gyorsat, így adott előállítási áron nagyobb sebesség érhető el több processzoros architektúra esetén. Emellett a processzorok sebessége felülről korlátos, tehát nem növelhető a végtelenségig az egyprocesszoros gépek teljesítménye, így a fejlesztés szükségszerűen a többprocesszoros rendszerek irányába mozdul el. A soros algoritmusok költségét idő- és tárbonyolultsággal szokás jellemezni, értve ez alatt az algoritmus processzoridő és memóriaigényét.A párhuzamos algoritmusok esetében van egy harmadik optimalizálandó érték is, a processzorok kommunikációja. Két elterjedt modell létezika processzorok kommunikációjának megvalósítására, nevezetesen az osztott memóriás és az üzenetküldős modellek. Az osztott memóriás modellben a processzorok egy közös memóriát használnak és azon keresztül kommunikálnak egymással. Itt felmerülneka konkurens írás és olvasás problémái, amelyek egyrészt az adminisztrációs műveletköltségek miatt lassítják a futást, másrészt részben soros végrehajtásra kényszerítik a processzorokat az erőforrásokra várakozás miatt. (hu)
- A számítógép-tudományban a párhuzamos algoritmusok alatt olyan algoritmusokat értünk, amelyek a feladatot több részre osztva, több processzoron futnak egyidejűleg. Bizonyos algoritmusok, mint a lineáris keresés vagy a maximumkeresés, könnyen párhuzamosíthatóak, hiszen elegendő az inputot részekre darabolni, s az egyes inputdarabokat rendelni hozzá az egyes processzorokhoz, majd végül összefésülni az eredményt. Léteznek azonban nehezen párhuzamosítható algoritmusok, mint például a legtöbb iteratív numerikus algoritmus és a rendező algoritmusok. A párhuzamos algoritmusok gyakorlati előnye, hogy gyorsabb a futási idejük soros társaiknál, hiszen egyidejűleg több processzor dolgozika feladaton. Sokkal egyszerűbb több lassú processzort építeni egy számítógépbe, mint egy gyorsat, így adott előállítási áron nagyobb sebesség érhető el több processzoros architektúra esetén. Emellett a processzorok sebessége felülről korlátos, tehát nem növelhető a végtelenségig az egyprocesszoros gépek teljesítménye, így a fejlesztés szükségszerűen a többprocesszoros rendszerek irányába mozdul el. A soros algoritmusok költségét idő- és tárbonyolultsággal szokás jellemezni, értve ez alatt az algoritmus processzoridő és memóriaigényét.A párhuzamos algoritmusok esetében van egy harmadik optimalizálandó érték is, a processzorok kommunikációja. Két elterjedt modell létezika processzorok kommunikációjának megvalósítására, nevezetesen az osztott memóriás és az üzenetküldős modellek. Az osztott memóriás modellben a processzorok egy közös memóriát használnak és azon keresztül kommunikálnak egymással. Itt felmerülneka konkurens írás és olvasás problémái, amelyek egyrészt az adminisztrációs műveletköltségek miatt lassítják a futást, másrészt részben soros végrehajtásra kényszerítik a processzorokat az erőforrásokra várakozás miatt. (hu)
|
