| dbo:abstract
|
- Az 1919-es Párizs környéki békeszerződések alakították ki az első világháborút lezáró kényszer-békerendet, amely jogilag rögzítette az antant győzelmét a központi hatalmak felett, és amellyel létrejött a háborút követő új világrend, amely azonban nem bizonyult tartósnak, és kevesebb, mint 20 év alatt összeomlott. A békeszerződést előkészítő politikai tanácskozásokra és szakmai megbeszélésekre nem hívták meg sem a központi hatalmak (illetve azok utódállamai), sem az orosz polgárháborút megnyerő bolsevikok képviselőit. A tárgyalások során a következő szerződéseket kötötték meg:
* Versailles-i békeszerződés Németországgal,
* Saint-Germain-i békeszerződés Ausztriával,
* Neuillyi békeszerződés Bulgáriával,
* Trianoni békeszerződés Magyarországgal,
* Sèvres-i békeszerződés az Oszmán Birodalommal (ezt 1923-ban felváltotta a Lausanne-i békeszerződés: Törökország ezzel területi revíziót ért el). A fenti szerződésekhez szorosan kapcsolódik még a Palesztina és a Közel-Kelet háború utáni sorsáról. A csendes-óceáni térség helyzetét a rendezte, amelyet a Párizs környéki békeszerződésekkel együtt szokás Versailles-washingtoni békerendszer néven emlegetni. A szerződéseken a négy nagy politikus: (Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit, Vittorio Orlando olasz miniszterelnökök és Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök) akarata érvényesült (legkevésbé az olasz miniszterelnöké). Az ötödik győztes nagyhatalmat, Japánt nem érdekelték az európai ügyek. A kisebb győzteseket kevésbé vonták be a döntéshozatalba, de követeléseiket figyelembe vették. A legyőzötteknek, bár képviselőiket meghívták, nem volt befolyásuk a tárgyalások menetére. A tárgyalások során került elfogadásra a Népszövetség alapító okirata is. A békeszerződések után nem sokkal Ferdinand Foch azt nyilatkozta: „Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre.” (hu)
- Az 1919-es Párizs környéki békeszerződések alakították ki az első világháborút lezáró kényszer-békerendet, amely jogilag rögzítette az antant győzelmét a központi hatalmak felett, és amellyel létrejött a háborút követő új világrend, amely azonban nem bizonyult tartósnak, és kevesebb, mint 20 év alatt összeomlott. A békeszerződést előkészítő politikai tanácskozásokra és szakmai megbeszélésekre nem hívták meg sem a központi hatalmak (illetve azok utódállamai), sem az orosz polgárháborút megnyerő bolsevikok képviselőit. A tárgyalások során a következő szerződéseket kötötték meg:
* Versailles-i békeszerződés Németországgal,
* Saint-Germain-i békeszerződés Ausztriával,
* Neuillyi békeszerződés Bulgáriával,
* Trianoni békeszerződés Magyarországgal,
* Sèvres-i békeszerződés az Oszmán Birodalommal (ezt 1923-ban felváltotta a Lausanne-i békeszerződés: Törökország ezzel területi revíziót ért el). A fenti szerződésekhez szorosan kapcsolódik még a Palesztina és a Közel-Kelet háború utáni sorsáról. A csendes-óceáni térség helyzetét a rendezte, amelyet a Párizs környéki békeszerződésekkel együtt szokás Versailles-washingtoni békerendszer néven emlegetni. A szerződéseken a négy nagy politikus: (Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit, Vittorio Orlando olasz miniszterelnökök és Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök) akarata érvényesült (legkevésbé az olasz miniszterelnöké). Az ötödik győztes nagyhatalmat, Japánt nem érdekelték az európai ügyek. A kisebb győzteseket kevésbé vonták be a döntéshozatalba, de követeléseiket figyelembe vették. A legyőzötteknek, bár képviselőiket meghívták, nem volt befolyásuk a tárgyalások menetére. A tárgyalások során került elfogadásra a Népszövetség alapító okirata is. A békeszerződések után nem sokkal Ferdinand Foch azt nyilatkozta: „Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre.” (hu)
|
