Property Value
dbo:abstract
  • A Pátria népzenei gramofonfelvételek elkészítése a 20. század első felének egyik legnagyobb népzenegyűjtő vállalkozása volt. 1936-ban Magyar Népzenei Gramofonfelvételek címmel négy kísérleti hanglemez készült a Magyar Történeti Múzeum és az MTA összefogásával. E lemezek mellé részletes lemezkísérő dokumentáció tartozott, amelyben egymás mellé kerültek a dallamok és a szövegek lejegyzései, a gyűjtés, valamint az énekesek adatai, fényképei – szinte megelőlegezve a CD-ROM „eszméjét”.E kísérleti lemezek tanulságai alapján kezdődtek meg 1937-től a Magyar Rádió stúdiójában a Pátria lemezsorozat felvételei (egészen 1963-ig). Ekkor adtak ki először Magyarországon paraszti zenét paraszti előadásban. A Néprajzi Múzeum szakembereinek közreműködésével elindult felvételsorozat időtartamát és méreteit nem korlátozták előre. Az volt a szándék, hogy az egész magyar nyelvterület még elérhető és rögzítésre érdemes értékei belekerülhessenek. A szakmai irányítást Bartók Béla mellett Kodály Zoltán és Lajtha László vállalta. Kilenc év leforgása alatt 125 fémmatrica jött létre, amelyekről (1942-ig) 107 lemezt préselt és hozott üzleti forgalomba a Kelen Péter Pál vezette Patria cég. Ebben az új sorozatban a népzene mellett népmese, szokásanyag és a vallásos népénekek is helyet kaptak, bemutatva a legfőbb magyar népzenei dialektusterületek jellegzetességeit. (hu)

dbo:genre
dbo:title
  • Pátria. Magyar népzenei gramofonfelvételek (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1259476 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 15508 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22801727 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Pátria. Magyar népzenei gramofonfelvételek (hu)
  • Pátria. Magyar népzenei gramofonfelvételek (hu)
prop-hu:felvételek
  • 1210 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Hagyományok Háza és Fonó Records (hu)
  • Hagyományok Háza és Fonó Records (hu)
prop-hu:nyelv
prop-hu:stílus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Pátria népzenei gramofonfelvételek (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of